Belföld

Beázott a Szent János Kórház szülészeti osztálya

Meglehetősen megviselték a Szent János Kórház szülészetét az elmúlt napok viharai, írja a hvg.hu. A lap olvasói fotókkal és videókkal is illusztrálta a kialakult helyzetet: beázott a plafon, vízben állt a padló, a bútorokat pedig fóliával takarták le.

A lap egyik olvasója szerint a szülőszobát életveszélyesnek nyilvánították, miután a plafonból a lámpákon keresztül folyt a víz, ami összegyűlt a folyosókon is.

A Szent János Kórház az esettel kapcsolatban közölte, hogy beázás miatt a szülőágyakat át kellett helyezni, a szülészeti osztály más emeletre költözött ideiglenesen, a nőgyógyászati nagyműtéteket pedig más kijelölt kórház vette át. A nőgyógyászati kisműtétek és szülések továbbra is rendben zajlanak, tették hozzá.

A beázást a kórház a Családbarát Szülészet pályázati program keretében zajló munkálatokkal indokolta, mert éppen zajlik a tetőtér beépítése, ahol kialakítják a Perinatális Intenzív Centrum családi szobáit. Ennek részeként újítják fel és bontják a tetőt, aminek ideiglenes borítását rongálták meg az elmúlt napok viharai.

A kivitelező a kórház szerint azonnal megkezdte a károk elhárítását, az épület szerkezetében fizikailag és statikailag nem keletkezett kár. Mint írták:

A tetőt szigetelték, a benti helységek helyreállítása folyamatban van. A javító munkálatok néhány napon belül befejeződnek, a tisztasági festést követően újból visszaáll a normál működési rend.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik