A Magyar Nemzetnek Kásler Miklós ezúttal csak arról beszél, mi miatt kezdett el foglalkozni onkológusként az Árpád-házzal, az eredettörténettel. A professzor azt mondja, ez régóta érdekelte, mert azt pontosan lehetett tudni, hogy
a férfi DNS-nek létezik egy olyan szakasza, amely kizárólag ugyanabban a családban és csak a férfiakon ismétlődik. Szinte mindig ugyanaz a szakasz, az idők végezetéig.
Körülbelül 100-150 évenként kialakul egy mutáció, rögzül, de a szakasz nem változik. A miniszter hosszan ecseteli, miként jutottak arra, hogy
minden egyes királyi maradvány esetében meg lehet határoznia a családfát, a származást.
Mivel az nagyon valószínű volt, hogy III. Béla csontváza valóban az övé, engedélyt kért Erdő Péter bíborostól, aki támogatta, hogy mintát vegyenek nemcsak a király csontvázából. Utána kért segítséget a kormánytól, a kutatást pedig Pintér Sándor belügyminiszter 20 millió forinttal támogatta.
Nemzetközi szaktekintélyeket éppen azért vont be a kutatásba, mert eleve abból indult ki, csodabogaraknak tekintik majd őket, Tudta, párhuzamos vizsgálatokat kell végezni külföldi szakemberek bevonásával, mert
ha csak magyarok vannak a csoportban, akkor könnyen megkaphatjuk, hogy elfogultan értelmezzük az adatokat.
Kásler Miklós szerint kutatási módszereik alapján könnyen tisztázták, III. Béla és nem Könyves Kálmán maradványai találhatók Székesfehérváron, majd a jellegzetes génszakasz ismétlődő mutációi alapján földrajzilag is meg tudták határozni, hogy 4500 éve hol éltek az Árpádok férfi ősei és rokonaik.
A miniszter szerint ez a jelenlegi Észak-Afganisztán, illetve a különböző „isztánok” (Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán) déli területe, de ennek a magyarázata a történészek, nyelvészek dolga. A XIX. században a magyarokat a finnugor nyelvcsaládba helyezték, de
már mindenki elfogadja, hogy az etnikai és nyelvi rokonság két különböző dolog. A finnugor és a türk nyelvi rokonság azonban változatlanul vita tárgya.
A miniszter szerint a kutatásaikat támadók nem értik a dolog lényegét, hiszen ők soha nem is állították,hogy az Árpádok genetikai átörökítő anyaga ugyanaz, mint a populáció összes többi tagjáé. Az ilyen bírálatokkal nem foglalkozik, hiszen nincs ismeret mögöttük.
Mintha az ember a fókát tanítaná futballozni és beszélgetne vele a labdajátékokról. A tudományban tézis, antitézis, szintézis létezik. Tényt ténnyel, érvet érvvel kell szembesíteni. A beszólásokat nem lehet értelmezni.
Ők az Árpádok génjét nagyon pontosan leírták. Aki ezt a kutatási eredményt vitatja, az határozza meg maga, ha pedig nem egyezik a kettő, akkor a problémát tovább kell vizsgálni, ahogy most a finnugor nyelvcsalád elméletét is újra lehet gondolni. A finn és a magyar nyelv közötti kapcsolat nyilván nem alakulhatott ki úgy, hogy a népek ötezer kilométerre voltak egymástól, de lehet,
hogy ami egy időpontban ötezer kilométer vagy háromezer kilométer volt, az ötszáz évvel korábban csak százötven kilométert vagy a szomszéd falut jelentette.
Szerinte ezért kell folyamatában értelmezni a dolgokat, Az, aki nem így tesz, nagyon hibás útra téved, hiszen a folyamatokat az újabb és újabb kutatási eredmények ismeretében kell értelmezni. Szerinte a magyar szerencsés nép, mert van ősi történelme, kultúrája, hagyománya, nyelve, de múltja még lezáratlan.
Van még mit kutatni.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu
