Belföld

Index-vezérigazgató: Bizalmi válság alakult ki

Három éve az Index igazgatósági tagja, de csak most kérték fel vezérigazgatónak, így nem látott rá napi szintén az elmúlt időszak belső folyamataira – mondta Szombathy Pál, az Index új vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Szombathy közölte: nem értette pontosan, miért gondolja a szerkesztőség, hogy a lap függetlensége veszélyben van. Szerinte a kialakult bizalmi válsághoz az vezetett, hogy Bodolai László igazgatósági elnök és Dull Szabolcs menesztett főszerkesztő között „rendkívül szerencsétlen, béna és széttartó” volt a kommunikáció.

Az Index kirúgott főszerkesztője: Pénzt ajánlottak, ha közös megegyezéssel távozok
Bodolai László, az igazgatóság elnöke azonban cáfolja Dull Szabolcs állításait.

A frissen kinevezett vezérigazgató úgy véli, Bodolai az elmúlt három évben meg tudta védeni a lap függetlenségét. Dull kirúgásával kapcsolatban azt mondta: az igazgatóságból üzleti adatok kerültek ki, ami miatt a főszerkesztőnek távoznia kellett a kiadó igazgatóságából, majd patthelyzet alakult ki Bodolai és Dull között, ami miatt bizalomvesztés lépett fel Bodolai részéről.

Szombathy közölte: csak a tényekből tud kiindulni, ezek pedig véleménye szerint azt mutatják, hogy nem forgott veszélyben az Index függetlensége az elmúlt időszakban, azt viszont elismerte, hogy „nagyon veszélyes” helyzet alakult ki az Indexnél a szerkesztőség és a tulajdonos közötti feszültség miatt.

Az új vezérigazgató nem tudja, ki lesz a lap új főszerkesztője, illetve hangsúlyozta, hogy amíg ő a vezérigazgató, addig nincs veszélyben az Index függetlensége.

Kiemelt kép: ATV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik