A Budai Központi Kerületi Bíróság Szivek Norbert letartóztatását további három hónappal meghosszabbította, míg Jellinek Dániel letartóztatását megszüntette és ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el, nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásával.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása érdekében – Jellinek vonatkozásában a bűnismétlés veszélyére is hivatkozással – indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítását a Volánbuszt érintő bűncselekményekkel összefüggő korrupciós bűncselekmények kapcsán indult büntetőeljárásban. A védők elsődlegesen a kényszerintézkedés megszüntetését, másodlagosan ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozták, szükség esetén nyomkövető eszköz alkalmazásával. Szivek vonatkozásában óvadék letételének indítványozására is sor került.
A bíróság álláspontja a szökés, elrejtőzés veszélyét illetően változatlan. A cselekmények bizonyítottsága esetén a kiszabható büntetés nagysága, kiemelkedő tárgyi súlya a terheltek kiterjedt kapcsolati rendszerével együtt értékelve továbbra is az elérhetetlenné válás veszélyére enged következtetést. A kiemelkedő egzisztenciális helyzetű és kiemelkedő életszínvonalon élő terheltek számára ugyanis, írják, minden anyagi eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy megteremtsék a feltételeit annak, hogy a felelősségrevonást elkerülendő kivonják magukat az eljárás hatálya alól.
A bíróság a gyanú szerinti bűncselekményben központi szerepet betöltő Ativek Norbert esetében továbbra is megállapította a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélyét. A nyomozás kezdeti szakaszban van, a nyomozóhatóság látókörén még kívül eső személyek kilétének megállapítása, a bizonyításban kiemelt jelentőségű vallomásaik befolyástól mentes beszerzése megkívánja e terhelt szabadságának átmeneti elvonását.
A bíróság Jellinek Dániel vonatkozásában a korábbiakkal egyező indokok mentén továbbra is úgy látta, hogy a bűnismétlés veszélye közeli és reális. E körben a terhelt büntetett előéletén és a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljáráson túl utalt a bíróság a gazdasági életben betöltött kiemelt szerepére és a rendkívül kiterjedt kapcsolatrendszerére is, melyek felhasználásával újabb bűncselekményt követhetne el.
A fentiek alapján a bíróság Szivek Norbert esetében enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére az eljárás jelen szakaszában sem látott lehetőséget, hiszen az eljárásban szereplő más személyek befolyásolásának veszélye miatt továbbra is szükséges a terhelt kommunikációjának teljes ellenőrzés alatt tartása, így az ő letartóztatását további három hónappal meghosszabbította. Jellineknél a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére immáron nem tartotta indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítását, ezért annak egyidejű megszüntetése mellett ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletet rendelt el, nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásával. A végzés nem végleges.
Egy hónapja vitték el őket
A milliárdos üzletembert Jellinket, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját, Szivek Norbertet szeptember közepén állították elő, mindkettejüket az otthonukból vitték el a rendőrök.
A Volán-ügyben évek óta nyomozgattak a rendőrök különösebb eredmény nélkül, az események a kormányváltás után gyorsultak fel. Május közepén a KNYF önálló nyomozást indított, amely, mint hangsúlyozták, elkülönül a Nemzeti Nyomozóirodánál folyamatban lévő vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárástól.
Az ügyben Jellineken és Sziveken kívül három gyanúsított van, közülük ketten szabadlábon védekezhetnek. Az ügyészség szerint Jellinek, Szivek és egy harmadik gyanúsított terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele – a halmazati szabályokra figyelemmel – 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés büntetés.

