Tudomány koronavírus

Egyre több lehet a koronavírusos újrafertőződés

Mongóliában több mint húsz embernek a gyógyulását és a kórházból történő elbocsátását követően újra pozitív lett a koronavírus-tesztje – közölte kedden a helyi járványközpont az MTI szerint.

Az egészségügyi szervezet megfigyelési részlegének vezetője, Amardzsargal Ambaszelma napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Covid-19-járványból felépült legalább 23 ember szervezetében ismét kimutatták a vírus jelenlétét.

Kép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

A belső-ázsiai országban 520 vírustesztet végeztek az elmúlt 24 órában, mindegyik eredménye negatív volt.

Csak hónapokig tarthat a koronavírus elleni immunitás
A nyájimmunitásra nem érdemes várni, bár ez a kutatás elég kevés résztvevővel készült.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint Mongóliában eddig 287 embernél igazolták a vírust, egyikőjük sem halt meg, 213-an pedig már felépültek a betegségből.

Egyre több olyan hírt hallani, hogy felépülés után újra pozitív vírustesztet produkálnak volt koronavírusos betegek: tegnap adtunk hírt arról például, hogy egy, a Tel-Aviv melletti Síba kórházban dolgozó doktornő három hónappal felgyógyulása után lett újra vírushordozó. Ez egy csomó kérdést felvet az immunitással kapcsolatban, és arra enged következtetni, amit kutatók már egy ideje pedzegetnek: valószínűleg a betegségre kifejlesztett antitestek nagyon kevés ideig maradnak meg a szervezetben, és hamar eltűnnek.

Másodszor is megfertőződhetett koronavírussal egy izraeli orvos
A kórház szóvivője szerint az orvos tesztje azért lehetett ismét pozitív, mert testében még megmaradtak korábbi fertőzésének maradványai.

A szakértők szerint ez alapján veszélyes azt gondolni, hogy valaki, aki átesett már a koronavírus-fertőzésen, védett is ellene, és a nyájimmunitásra sem nagyon érdemes számítani a SARS-COV-2 esetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik