Élet-Stílus

A várandós Radics Gigi elköltözött a szüleitől

Azt is elmondta, hol fogja nevelni a gyerekét.

A 23 éves énekesnő első gyereke októberben érkezik, ezért párjával, Mikus Áronnal elérkezettnek látták az időt, hogy összeköltözzenek. Ehhez pedig meg is találták a megfelelő helyet.

Maradtunk a kerületben, Budafok-Tétényben, itt találtuk meg az első közös fészkünket Áronnal, és már nagyban tart a költözködés. Egy háromszobás lakás, zöld kerttel, pár szomszéddal, mindössze tíz percre a szüleimtől

– mesélte a Borsnak Radics Gigi, aki nem aggódik amiatt, hogy önállósodnia kell.

Mindig is sokat sertpertéltem anyukám körül, és bár mostantól saját háztartást vezetek majd, nem új számomra a főzés, mosogatás, házimunka. De persze a pici mellett óriási segítség lesz, hogy a szüleim ilyen közel vannak. Legalább fél évet tervezek itthon maradni Bellával, de utána mihamarabb szeretnék újra színpadra állni. Szeretném elkezdeni összehangolni a munkát és a magánéletet, és hogy a lehető legjobban működjön egymás mellett a kettő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gigi Radics (@gigiradics) által megosztott bejegyzés, Jún 22., 2020, időpont: 9:17 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@gigiradics

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik