Gazdaság

Palkovicsék bejelentették: 2025-re tervezik a Budapest-Belgrád vasútvonal befejezését

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott hétfői ülésen a tárca közlése szerint elmondta: az előkészületek ütemterv szerint haladnak, és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

Az a célunk, hogy vasúti árufuvarozás tekintetében megkerülhetetlenek legyünk, ennek  egyik, több szempontból kiemelt fejlesztési területe a Budapest-Belgrád 150. számú vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése

– mutatott rá Palkovics László. A miniszter hangsúlyozta az együttműködés fontosságát annak érdekében, hogy 60 hónap múlva meginduljon a közlekedés az új szakaszon.

Az ITM kiemelte: a vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd az áruk leggyorsabb szállítási útvonalát a görögországi kikötők és Nyugat-Európa között. Az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, így kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat. Emellett a két főváros közötti személyforgalomban a menetidő a jelenlegi 8 óráról kevesebb mint a felére csökken.

Korábban megírtuk: a projekt a nagy haszonélvezője Mészáros Lőrinc, mert az ő érdekeltsége, az RM International Zrt. hasít ki nagy szeletet a 600 milliárd forint körüli építkezésből magyar részről.

https://24.hu/fn/gazdasag/2020/05/26/eldugja-a-kormany-mennyit-koltenek-a-budapest-belgrad-vasutra-koltsegvetes-2021-meszaros-lorinc-varga-mihaly-orban-viktor/

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik