Nagyvilág

Csaknem teljes feldolgozottság mellett Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztást

A szavazatok 99.7 százalékos feldolgozottsága mellett Andrzej Duda jelenlegi elnök, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje nyerte e lengyelországi elnökválasztást — számolt be a BBC.

Csaknem teljes feldolgozottság mellett Duda a szavazatok 51,2 százalékát szerezte meg, míg kihívója, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski a voksok 48,8 százalékát szerezte meg.

Az MTI híre szerint a választási bizottság elnöke, Sylwester Marciniak közölte: a hivatalos végeredmények egyelőre nincsenek, mivel néhány választási körzetből és külföldről még nem érkeztek meg a jegyzőkönyvek, de ezek az adatok érdemben már nem fognak változtatni a most közölt eredményeken. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány magas, 68,12 százalékos volt. Marciniak felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány és a nyári szabadságok ellenére volt magas a részvétel, ráadásul a vasárnap tartott második fordulóban még magasabb volt, mint a két hete tartott első fordulóban, amikor a szavazásra jogosultak 64,51 százaléka adta le voksát.

A hivatalban lévő államfő a nem hivatalos adatok ismeretében, a csekély különbség ellenére már vasárnap este győzelmet hirdetett.

Soká éljen Lengyelország! Hetvenszázalékos részvételi aránnyal győzni az elnökválasztáson valami hihetetlen. Meghatódtam. Köszönöm, honfitársaim

— hangoztatta Duda a fővárostól, Varsótól 60 kilométerre északra található Pultusk városában egy rendezvényen támogatói előtt, miután az exit pollt közzé tették. A hivatalban lévő elnök kihívójának, Trzaskowskinak is gratulált eredményéhez, és azt hangoztatta, hogy elnöki hivatala továbbra is „nyitott lesz az eltérő nézeteket és meggyőződést valló emberek irányába”. A törvények szerint a választási bizottságnak az urnák zárása után 48 órával kell közzétennie a hivatalos végeredményeket. Erre várhatóan hétfő este vagy kedd reggel kerül sor.

Az elnökválasztást eredetileg májusban tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, ami esélyt adott az ellenzéknek, ahogy az is, hogy a kormány sokáig nem akart tágítani a választás megrendezésétől, és levélszavazással tartotta volna meg azt – ez komoly felháborodást okozott Lengyelországban.

Trzaskowski arra fűzte fel kampányát, hogy a választás arról szól, Lengyelország demokratikus európai állam lesz, vagy folytatódik a demokrácia leépítése Jaroslaw Kaczynski kormányzópártja által.

A visszafogott, kedves fővárosi polgármester legyőzheti a kormánypárt jelöltjét
Lengyelországban. Sok hasonlóság van a magyar és a lengyel politikai életben, de vannak különbségek is. Az elnökválasztás viszont mindet megváltoztathat, és szorosnak néz ki az eredmény.

Kiemelt kép: Stringer / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik