Nagyvilág

Rendkívül izgalmasan alakul a lengyel elnökválasztás

Rendkívüli izgalmak várhatók a lengyel elnökválasztás eredményeinek ismertetésekor, mivel az Ipsos – a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésével készült – exit poll felmérése a vasárnap este 9 órai urnazáráskor egy százalékpontnál kisebb különbséget jósol a két induló között.

A hétfőn hajnalra pontosított felmérések már azt vetítik előre, hogy két százalékos előnnyel nyerhet Andrzej Duda jelenlegi elnök, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel szemben. Előbbi így 51, utóbbi 49 százaléknyi voksra számíthat. 

A hivatalos eredményeket a lengyel országos választási bizottság legkorábban hétfőn este vagy keddre virradóra közli.

A június 28-i első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit 30,5 százaléka támogatta, így ők ketten küzdhettek meg a további kilenc jelölt támogatóiért. A szavazatok 13,87 százalékát elnyerő független Szymon Holownia (a TVN kereskedelmi televízió munkatársa) bejelentette, hogy az ellenzéki indulóra szavaz, míg a 6,78 százalékkal a negyedik helyen végző szélsőjobboldali Krzysztof Bosak tábora inkább Dudának jelenthet tartalékot.

Az elnökválasztást eredetileg májusban tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, ami esélyt adott az ellenzéknek, ahogy az is, hogy a kormány sokáig nem akart tágítani a választás megrendezésétől, és levélszavazással tartotta volna meg azt – ez komoly felháborodást okozott Lengyelországban.

A küzdelem így is sokáig lefutottnak tűnt, ám a versenybe váratlanul beszálló Trzaskowski jó első fordulós szereplése alapján a kutatások már fej fej melletti eredményt jósoltak a második körre, amelyben a részvétel magas, 68,8 százalékos volt.

Trzaskowski arra fűzte fel kampányát, hogy a választás arról szól, Lengyelország demokratikus európai állam lesz, vagy folytatódik a demokrácia leépítése Jaroslaw Kaczynski kormányzópártja által. Az exit poll alapján a 30 évesnél fiatalabb választók 64 százaléka az ellenzéki jelöltre szavazott, a 60 évesnél idősebbek között viszont Duda tábora haladta meg a 60 százalékot.

A visszafogott, kedves fővárosi polgármester legyőzheti a kormánypárt jelöltjét
Lengyelországban. Sok hasonlóság van a magyar és a lengyel politikai életben, de vannak különbségek is. Az elnökválasztás viszont mindet megváltoztathat, és szorosnak néz ki az eredmény.

Lengyelországban közvetlenül választják az államfőt, a szerepe fajsúlyosabb is, mint a magyar köztársasági elnöké, a vétóját például csak minősített többséggel írhatja felül a törvényhozás.

Duda öt évvel ezelőtt is szoros küzdelemben győzött, akkor 51,5:48,5 arányban győzte le a második fordulóban az addig hivatalban lévő Bronislaw Komorowskit.

Kiemelt kép: Aleksander Kalka / NurPhoto via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik