Belföld

Átfogó reformot sürget a bankszövetség

A bankszövetség szerint szükség van az adórend és az elosztási rendszerek reformjára ahhoz, hogy Magyarország ne veszítsen versenyképességéből.

A forintárfolyam az elmúlt években 20-30 százalékkal felértékelődött, ezért a forint túlzottan erős, ami nem segíti a magyar vállalkozások versenyképességét – állítja Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.


A bankszövetség elnöke az adórendszer jelentős átstrukturálását is halaszthatatlannak tartja. Erre is a versenyképesség javítása érdekében van szükség, ugyanis ez a szomszédos országokban már megtörtént. A befektetéseket, vállalkozásokat terhelő adók jelentős csökkentésére van szükség; át kell gondolni az iparűzési adót is, mert ennek filozófiája rossz és elriasztó hatású – vélekedik Erdei. Módosítani kell az általános forgalmi adót is, mert annak magas mértéke a fogyasztás elvándorlásához vezethet. Úgy vélt, hogy az elosztási rendszerek átalakításával jelentős mozgástér nyílhat meg.


Csökkenteni, de csak fokozatosan


A bankok szükségesnek tartják a jegybanki irányadó kamat további folyamatos és fokozatos csökkenését, amit a mérséklődő infláció meg is alapoz. Szerinte ugyanis a kamatszint csökkenésével a forintárfolyamnak is gyengülnie kell. Erdei ezért 2005 végére 7 százalék körüli kamatszintet tart reálisnak. Az összes piaci szereplő számára kielégítő árfolyam szerinte 250-260 forint körül van.


Egyed Géza, a bankszövetség elnökségének tagja is kiemelte: a kamatot csak nagyon óvatosan, lassan szabad csökkenteni. Most még csökkenő kamatszint mellett is jelentős tőke áramlik be, mert világszerte óriási a likviditás. Óvatosságra ad okot, hogy most valamennyi feltörekvő piacra ömlik a pénz, azonban senki nem tudja, hogy ez mikor fordul meg.


Erdei szerint 2000-2001 óta mind a fiskális, mind a monetáris politika hitelessége és kiszámíthatósága jelentősen gyengült. “Nagyon fontosnak tartjuk a szavahihetőséget és azt, hogy megtörténjenek a szükséges intézkedések az államháztartási hiány csökkentése, a minél gyorsabb és mélyrehatóbb változások érdekében” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik