Közel ötórás, személyeskedésekkel tarkított ülésen hallgatta meg a jegybank monetáris tanácsának négy új tagját a parlament költségvetési bizottsága. Az abc-sorrenben lezajlott meghallgatáson az ellenzék ugyan konzekvensen leszavazta a jelölteket, de a bizottság kormánypárti többsége mindenkinek megadta a támogatást.
Az eredetileg csupán a szakmai alkalmasságot vizsgálni hivatott bizottsági ülésen természetesen az Országgyűlést kétszer megjárt törvényt érintő ellenzéki kritikák is előkerültek. Így az ellenzéki képviselők kérdéseikben sokszor tudakolták a jelöltek véleményét a törvényről éppen folyamatban levő alkotmánybírósági beadvánnyal kapcsolatban.
A tortúra
|
Bihari Péter kicsit mélyebb szakmai fejtegetésbe is belement. Szerinte abban minden magyar közgazdász egyetért, hogy a magyar alapkamat szintje magas, a kérdés csupán az, hogy milyen sebességgel és milyen mértékkel lehet csökkenteni a kamatot. Bihari szerint „zöldség” úgy érvelni a kamatcsökkentés ellen, hogy a nemzetközi tendencia ellenkező irányba mutat. A folyamat ennél komplexebb, bár Bihari sem mutatott hajlandóságot a konkrétumok további taglalására. A pénzügyi elemző, akárcsak másfél éve, most is reálisnak tartja az euró 2010-es bevezetését. Ugyanakkor szerinte erősíteni kell a gazdaságpolitika egészének hitelességét, vagyis a fiskális és a monetáris politikáét egyaránt. Bihari meghallgatása több mint egy óráig tartott, s végül 14 igen, 13 nem ellenében szavazati aránnyal őt is támogatta a bizottság.
Sokak szemében kakukktojásnak számított, a monetáris politikával korábban nem foglalkozó Csáki Csaba agrárközgazdász, a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem korábbi – MSZMP KB-s múlttal is rendelkező – rektorának jelölése. Csáki ennek ellenére az ellenzék szimpátiáját is kivívta a meghallgatáson, s végül 15 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett, a legerősebb támogatás mellett kapta meg a bizottság ajánlását. Csáki a mikroszférában, ezen belül is az agrárgazdaságban szerzett tapasztalatokat kívánja kamatoztatni a monetáris tanács tagjaként, s ennek a rétegnek a képviseletét kívánja ellátni. Konkrét kérdésekre válaszolva elmondta, hogy szerinte minden exportorientált ágazatnak, így az agráriumnak is alapvető érdeke a gyengébb forint.

Bánfi Tamás, Csáki Csaba, Bihari Péter, Neményi Judit; Foto: MTI
A konfliktus
Igazi konfrontációra Neményi Juditnak, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársának, az MNB osztályvezetőjének meghallgatása kapcsán került sor. Szerinte a jegybank függetlensége erősödik azáltal, hogy egy demokratikusan kinevezett személy, a miniszterelnök is jelölhet tagokat a monetáris tanácsba. Az eddigi gyakorlat, hogy az MNB-elnök kizárólagos jelölési joggal rendelkezett, példátlan volt a nemzetközi gyakorlatban. Ugyanis empirikusan bizonyítható, hogy hitelesebbek azok a testületek, amelyekben többféle vélemény érvényesül. Ez pedig eddig nem teljesült.
A monetáris tanács
A jelölteket a bizottsági meghallgatást követően a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A jelenlegi tagok: Járai Zsigmond, az MNB elnöke, Adamecz Péter, Auth Henrik, Szapáry György, az MNB alelnökei, valamint Bihari Vilmos, Hardy Ilona, Kádár Béla, Kopits György és Oblath Gábor.
