Chris nem engedi, hogy székek legyenek a forgatáson, ezt pedig azzal indokolja, hogy ha vannak székek, az emberek le fognak ülni, ha pedig ülnek, akkor nem dolgoznak. Hihetetlen filmjei vannak mind lépték, mind ambíció, mind technikai megoldások, mind érzelmek terén, és ezek mindig határidő előtt elkészülnek, és a költségvetésen belül maradnak. Szóval lehet valami ebben a szék-dologban
– mondta Christopher Nolanről a Batman-trilógia harmadik részében és a Csillagok közöttben is szereplő Anne Hathaway a Varietynek adott interjújában, amin az internet népe rettentő jól szórakozott.
A rendező szóvivője, Kelly Bush Novak, azonban tagadta, hogy bármiféle székfóbiája lenne Nolannek.
Csak rögzíteném, hogy az egyetlen dolog, ami valóban ki van tiltva a forgatásokról, a mobiltelefon (nem mindig sikerrel) és a dohányzás (átütő sikerrel). Amire Anne utal, az a monitor környékén felállított rendezői szék, amely nem fizikai igény kielégítését, hanem a hierarchia kifejezését szolgálja. Chris úgy döntött, neki nincs ilyenre szüksége, de senkinek nem tiltja meg, hogy széket használjon a forgatás helyszínén. A stábtagok ülhetnek, ahogy azt gyakran meg is teszik
– írta az IndieWire-nek a szóvivő. Christopher Nolan új filmjének, a Tenetnek a bemutatója jelenleg augusztus 12-re van kitűzve, de egyáltalán nem biztos, hogy tényleg akkor kerül moziba, ugyanis az utóbbi hetekben már többször is elhalasztották a premierdátumot.
Kiemelt kép: Alberto Pizzoli / AFP