Kultúra

Folyamatosan csúszik az új Christopher Nolan-film bemutatója

Nem először tolja el a Warner Bros. Christopher Nolan Tenet című új filmje bemutatóját. A 200 millió dollárból készült filme eredetileg július 17-én debütált volna a mozikban, amit először július 31-re, most pedig augusztus 12-re toltak el.

A Warner Bros. elkötelezett amellett, hogy a közönség nagyvásznon lássa a Tenetet, de akkor, amikor a nézők készen állnak és a közegészségügyi hatóságok is azt mondják, itt az ideje. Ebben a pillanatban rugalmasnak kell lennünk, és nem úgy kezelni, mint egy hagyományos film bemutaását. Úgy döntünk, hogy a filmet a hét közepén mutatjuk be, hogy a közönség a saját idejében fedezze fel azt, és azt tervezzük, hogy hosszabb lejátszási időszakban vetítjük, amely messze meghaladja a normákat, hogy egy nagyon eltérő, mégis sikeres vetítési stratégiát dolgozzon ki

– áll a Warner Bros szóvivőjének nyilatkozatában.

A Tenet sztorijáról egyelőre annyit lehet tudni, két ügynök egy lehetséges harmadik világháború kitörését próbálja megakadályozni. A többi kicsit zavaros, ha abból indulunk ki, hogy korábban az egyik főszereplő, Robert Pattinson is azt nyilatkozta, számára sem teljesen tiszta a sztori, talán azért sem, mert mindössze egyszer olvashatta el a forgatókönyvet. Nolan szerin ez természetes, és a nézők is hasonló érzésekkel fognak majd kisétálni a moziból.

(Variety)

Kiemelt kép: Youtube / InterCom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik