Belföld

Negyedmillión a Soproni majálison

Az Alagútban, a Clark Ádám téren és a Lánchídon rendezték meg április 30-án és május 1-én a Soproni majálist. Két teljes napon át sokszínű programok helyszíne volt ismét a budapesti Duna-part. A fenti három helyszínen még ilyen nagyságrendű rendezvényt soha nem rendeztek, ugyanis a két nap alatt több, mint 250 ezer látogatója volt a Soproni májálisnak. Aki ellátogatott a Széchenyi-Lánchídra, a Clark Ádám térre, illetve az Alagútba az tanuja lehetett a boldog békeidőknek. A 110 éves Soproni Sörgyár ugyanis május 1.-re egy igazi XIX. századvégi, soproni majálist varázsolt a fenti helyszínekre.

Az Alagút Attila utca felöli végén a száztíz évvel ezelőtti soproni vasúti pályaudvar került kialakításra restivel, jelmezes szereplőkkel, bakterokkal. Innen kisvasúttal juthattunk el az Alagúton keresztül a Budapestet szimbolizáló Clark Ádám térre. A Sopron-Budapest-útvonal mentén három nagyvárost, Sopront, Győrt és Tatát látogathattuk meg XIX.századi utcarészlettel, vendéglő portálokkal, életképekkel. A hidat lampionokkal, világítótestekkel díszítették fel, amely két napon át csak a gyalogosoké volt. Az eseményre kilátogatók a magyar dudazenekartól a garabonciás gólyalábasok felvonulásán át a Helység kalapácsa előadásig több tucatnyi programot tekinthettek meg. Minden órában maskarások, gólyalábasok, csepűrágók produkciója szórakoztatta a közönséget. Az igazi vursli hangulatról olyan programok gondoskodtak, mint a sör hordólovaglás vagy a sörcurling.


Negyedmillión a Soproni majálison 1

Egy nappal korábban április 30-án az Alagút volt a helyszíne a Soproni sörhab-partinak. Az Alagút közepén felállított színpadon DJ-ék zenéltek, különlegességképpen Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác műveit adták elő XXI. századi stílusban.

A parti megrendezése előtt a szervezők még egy közfeladatot is elláttak. Kétszer is letisztították a 384 m hosszú, 8 méter széles és 8 méter magas Alagutat.

A rendezvény lebonyolításában a helyszínen több, mint 400 ember vett részt. Az alagútban elhelyezésre került tatai, győri, soproni városi életképek egyenként 100 nm2-sek voltak. Az 50 személyes kisvasútra vasárnap több mint háromezren ültek fel. A majális legmonumentálisabb kiegészítője egy 1,7 méter széles, 7,5 méter magas, 17.000 liter űrtartalmú óriás sörösüveg makett volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik