Nagyvilág

Közleményt adtak ki Madeleine McCann szülei

Madeleine McCann szülei szerint nem igazak a Sky News információi, miszerint a német hatóságok levélben erősítették meg nekik, hogy a lányuk halott.

Kate és Gerry McCann kedden késő este közleményt adott ki, amiben úgy fogalmaznak,

a megalapozatlan történetek ismét szükségtelen szorongást okoztak a barátok és a család számára, és ismét megrontották az életünket.

Közölték, hogy a német hatóságoktól semmilyen levelet nem kaptak arra vonatkozóan, hogy bizonyíték van Madeleine halálára.

Ahogy azt rengetegszer elmondtuk már, nem fogjuk kommentálni egy folyamatban lévő nyomozás fejleményeit, ez a hatóságok dolga, és bármiben segítjük őket, ahogy csak tudjuk

– tették hozzá.

A sajtóhírek kedden még arról szóltak, hogy Hans Christan Wolters német tartományi főügyész levelet írt a McCann-szülőknek, és közölte velük, hogy lányuk halott, azt ugyanakkor nem árulta el, honnan tudja ezt.

A 13 éve eltűnt kislány ügyében nemrég fordult a kocka, a német, portugál és brit hatóságok is azt feltételezik, hogy egy bizonyos Christian B. lehet a felelős a gyermek eltűnéséért. A 42 éves férfi jelenleg egy hamburgi börtönben ül szexuális jellegű és kábítószerrel összeköthető bűncselekményekért, de Madeleine-nel kapcsolatban még nem hallgatták ki.

Kiderült, honnan tudhatott a szülők távollétéről Maddie feltételezett elrablója
A rendőrök szerint a német férfi célja a nyaralók értékeinek ellopása volt. Majd a 4 éves kislányt is magával ragadta.

Kiemelt kép: Joe Giddens / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik