Tudomány

Elhalasztják a szupertávcső fellövését

Most már egészen biztos, hogy elhalasztják a James Webb űrtávcső fellövését – írja a Science Alert. Már korábban is módosítottak az időponton, most a világjárvány miatt kellett arrébb tolni egy kicsit.

A halasztásra számítani lehetett, mivel a tesztelések és az utolsó simítások munkálatai három hónappal ezelőtt abbamaradtak a koronavírus miatt. A NASA tudományos társigazgatója, Thomas Zurbuchen elmondta, hogy a jövő márciusi tervezett kilövést most már biztosan arrébb kell tenni.

Kép: JIM WATSON / AFP

Az űrtávcső fellövése egyébként is nagyon optimista becslések szerint lehetett volna 2021 májusában, Donald Trump ugyanis évek óta nem ad elegendő pénzt arra, hogy megfelelő ütemben lehessen fejleszteni az eszközt.

Ha végre sikerül felbocsátani a JWST-t, hatalmas segítség lesz a csillagászok számára. A Hubble űrtávcső utódjaként emlegetett szerkezet többek közt az exobolygók vadászatába, illetve az égitestek légköri elemzésébe is bekapcsolódhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik