Egy ismerősöm azt mondta, nem ellenünk szól, de mennyivel humánusabb lett volna, ha az anya elveteti a gyereket, és nem eldobja. Borzalmas volt ezt hallani, amikor mi lebegtünk az örömtől. A mi fiunkat nem eldobták, hanem örökbe adták, azért kaptuk, hogy neki is és nekünk is boldog életünk legyen. Jót tett vele a szülőanyja.
Andi és Zoli a megismerkedésük után egy hónappal már tudták, hogy házasok lesznek, és gyerekeket szeretnének. De mert évekig nem jött a baba, és tovább már nem akartak várni a családalapítással, elhúzódó orvosi vizsgálatok helyett az örökbefogadás mellett döntöttek.
Isaszegen járunk, a Pest megyei város peremén, az utca végén már a pusztát látni. Andiék két éve költöztek ide egy családi házba, rá öt napra jött a hívás a Gólyahír Egyesülettől.
Csak annyit kérdeztek: készen álltok arra, hogy megismerjétek a fiatokat? Mondtam, hogy persze, de azért megkérdezem a férjem.
Koraszülött gyerekről van szó, tették hozzá, de Andi szinte meg sem hallotta, azzal hívta fel Zolit, hogy van egy nagyon pici baba, aki szeretné, ha ők lennénk a szülei. Miután letette a telefont, fél órán át zokogott, tíz év feszültsége egyszerre jött ki rajta.
Kevés gyereket vártak annyira, mint László Szelimet. Lacus, ahogy a szülei hívják, szeptemberben lesz kétéves, és érkezésünk után pillanatok alatt feloldódott. Először a diktafonra próbált lecsapni, aztán a fényképezőgép ejtette ámulatba.
Andi és Zoli 2015-ben jelentkezett az örökbefogadásnál segédkező Gólyahír Egyesületnél.
Onnantól, hogy jelentkezel, mindenhova viszed a telefonod. Hullámvasút volt évekig az életünk, néha sírtam, hogy a sors elveszi tőlem a lehetőséget, hogy már a gyerekemmel legyek.
Lacus nem csak koraszülöttként, de gondozatlan terhesség után érkezett. Eredetileg úgy tudták, hogy az apukája roma, ami sok örökbefogadónál kizáró ok, így Andiék végül nagyjából a lista 150. helyéről fogadhatták örökbe a kisfiút.
Aki a születése után még egy hónapig kórházban volt, egy ideig látogatni sem lehetett. Ez idő alatt eltűnt a szülőanyja, a kisfiúnak viszont „szerencsére” volt egy rosszulléte, így tovább kellett a kórházban maradnia. Ha ez nincs, átvitték volna a csecsemőotthonba, ahonnan – ha az anyja fél évig nem látogatja meg – örökbe adhatták volna valaki másnak. Andiék ekkor úgy érezték, el akarják venni tőlük a kisbabájukat, de aztán pár nap múlva előkerült Lacus szülőanyja, és aláírták az örökbefogadási papírokat.
A párnak nem volt ijesztő vagy furcsa gondolat az örökbefogadás, Zoli ugyanis megtapasztalta, milyen a boldog gyerekkor egy édesanyával, aki nem a szülőanyja. Liza és a Zolit felnevelő Bea barátnők voltak, előbbi 16 évesen jött össze egy az orvosi egyetemre járó dél-jemeni fiúval. Teherbe esett, és bár üzent a kollégiumba, nem tudja, a hír eljutott-e egyáltalán az apához, vagy addigra már hazament. Liza életkörülményei nem tették lehetővé, hogy felnevelje a fiát, így a barátnők megbeszélték, hogy Bea fogadja örökbe őt.
Másfél éves korában került az édesanyjához. Semmiben nem szenvedett hiányt, felnőttként mégis ott motoszkált benne, hogy megismerné a vér szerinti szüleit. Felesége bátorítására végül jelentkezett az RTL Klub Keresem a családom című műsorába, de úgy tudják, hogy a műsor készítői nem találták meg az apját. A szülőanyját és a testvéreit viszont igen, csakhogy Liza akkor még nem akart találkozni a fiúval. Zoli szerint attól félt, hogy ő haragszik rá, talán szégyellte is magát a történtek miatt. Benne viszont nincs harag, évekkel később találkoztak is, és Zoli örül annak, hogy felnőttként van kapcsolata a testvéreivel és a szülőanyjával. Havonta többször beszélnek telefonon, közös sütögetés is volt már. Szerinte nem szabad elzárkózni a vér szerinti szülőktől, ők sem teszik ezt Lacus szülőanyjával.
Sokan félnek ettől. Egyszer egy leendő anyuka azt mondta nekem, nem fog beszélni a szülőanyáról a gyerekének, mert fél, hogy ezután nem őt tartja majd anyának. De ez nem életszerű, attól, hogy megtaláltam a szülőanyámat, még nincsenek meg azok a kötelékek, mint az édesanyámmal.
Sokan kritizálják a döntést, hogy bár ingyenessé teszik az örökbefogadási tanfolyamot, nem lesz kötelező elvégezni azt. Andi szerint jó, hogy nem kell fizetni a jövőben, de
tanfolyam nélkül örökbe fogadni olyan, mint alap nélkül építkezni.
Miután Zoli is örökbefogadottként nőtt fel, és Andival van egy örökbefogadott keresztgyerekük is, úgy gondolták, nekik sok újat nem tudnak mondani a tanfolyamon. Ha nem lett volna muszáj, biztosan nem mennek el rá, utólag viszont tudják, sokat veszítettek volna. Nagy élmény volt sorstársakkal találkozni, összekovácsolódott egy csapat, máig tartó barátságok születtek.
Az örökbefogadásról szóló kisfilmeket néztek együtt, beszélgettek róluk, elmondták nekik, hogy a problémáikkal kihez fordulhatnak majd. Helyzetgyakorlatokat csináltak, az egyik például felkészített őket arra, mi van akkor, ha a gyerek egyszer csak azt mondja: „nem vagytok a szüleim”.
Azt remélik, hamarosan érkezik Lacus kistestvére, mint mondják, már több mint egy éve van határozatuk a tesóra. Ha pedig esetleg vér szerinti testvére születik, akkor ők ugranak a lista első helyére, ha a szülőanyja nem tudná felnevelni a gyereket.
Az örökbefogadás a szívügyem, és szeretnék segíteni abban, hogy elfogadottabb legyen. Ne bántsák a fiam, ne bántsák a szülőanyját, mert nem eldobta őt, ne gondoljanak minket szentnek, mert örökbe fogadtunk. Legyen ez is olyan természetes, mint a szülés és születés folyamata
– mondja Andi, akinek karján az örökbefogadás háromszöge látható, ami a vér szerinti és az örökbefogadó családot és a gyereket szimbolizálja, a szív pedig azt jelképezi, hogy Lacus „a szívükből született.”
Sokan kérdezik tőlük, hogyan mondják majd el a gyereküknek a történetét, de nem nagy bejelentést terveznek. Nem tukmálják rá a gyerekre a múltját, de nem is titkolják. Ha meglátják a szülőanya kedvenc állatát, akkor azt mondják neki, hogy „anyud nagyon szereti a szamarakat”. Ha pedig a gyereknek kérdése lesz, akkor őszintén válaszolnak majd rá, nem túl hosszan, nem belebonyolódva, mindig az életkorának megfelelően.
Azt sem zárják ki, hogy segítséget kérnek a nehéz kérdések megválaszolásához.
Hogy mondom el neki, hogy a szülőapukádat sosem fogod megismerni?
– kérdi Andi.
Lacus kezd fáradni, kimegyünk a kertbe, ahol homokozni kezd. A kutyák megörülnek nekünk, de a kennelből nem jöhetnek ki. Lacus dagonyázik egy kicsit, de minden vendégszeretete ellenére láthatóan nem bánná, ha elmennénk, ő pedig vacsorázhatna, főleg, hogy fagyi is vár rá a vacsora után.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu