Belföld

Kivégezte a volt élettársát, a síró csecsemőjüket pedig a holttest mellett hagyta

Emberölés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség  azzal a 30 éves győri férfival szemben, aki saját gyereke előtt végezte ki az élettársát tavaly tavasszal.

A férfi és a nő élettársi kapcsolata megromlott, ezért tavaly februárban a nő a tíz hónapos kisfiukkal együtt elköltözött a férfitól egy Győrhöz közeli településre. Itt a férfi rendszeresen látogatta őket.

Egy ilyen látogatás alkalmával a féltékeny férfi számonkérte a nőt, majd háromszor ököllel megütötte, amitől a nő a földre esett. A földről felkelve a nő a szobába menekült, ahol a kisfiuk is tartózkodott. Itt a férfi a kanapén két kézzel fojtogatni kezdte, majd egy késsel kilencszer arcon és nyakon szúrta. A földre eső, erősen vérző nőt ezt követően a földön hagyta, majd a hangosan síró gyermekhez ment, őt felvette, csitítani próbálta, végül pedig letette a földre és távozott.

A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy perceken belül meghalt. Holttestére, és a testen sírva, vértől áztatott ruhában fekvő csecsemőre másnap reggel találtak rá. A letartóztatásban lévő férfi 20 év fegyházat is kaphat a halmazati büntetésekkel együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik