Élet-Stílus

Gyerekkori pofonok miatt dohányzunk?

cigiző-nő (cigarettázó nő)
cigiző-nő (cigarettázó nő)

Annak, aki minden igyekezete ellenére képtelen leszokni, az emlékei között lehet a megoldás.

A gyerekkorban átélt negatív élmények – például a veszekedő szülők, a pofonok vagy épp a kegyetlenkedő osztálytársak – mind-mind hatással vannak a felnőtt életünkre is. Ezek azonban nemcsak szorongásos rohamokban és depresszióban mutatkozhatnak meg, hanem Tara Strine brit doktornő szerint különféle szenvedélyeinkben is.

Különösen a nők esetében. A brit orvosnő és kutatócsoportja ugyanis egy 7000 emberrel elvégzett pszichológiai vizsgálat után állítja, a gyerekkorban átélt megrázkódtatások miatt a nők nagyobb eséllyel nyúlnak cigarettához, sőt, 1,4-szer nagyobb a valószínűsége annak, hogy dohányosok lesznek, mint a kiegyensúlyozott körülmények között élőknek.

Miközben az erre vonatkozó kutatás eredményeit ismeretette, Dr. Strine elmondta azt is, hogy a gyerekkori események kizárólag a nőknél kapcsolhatók össze a dohányzással. A férfiaknál nem, aminek az oka, hogy ők valószínűleg máshogy dolgozzák fel az átélt eseményeket. A doktornő szerint a kutatási eredményük azért fontos, mert az orvosok ezzel megint egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy megtalálják a leghatékonyabb – és egyben legtesthezállóbb – leszokási módokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik