A modern oktatási feltételek megteremtését az is segíti, hogy az év végéig az Informatikai és Hírközlési Minisztérium programja alapján valamennyi iskolát bekötik a szélessávú informatikai hálózatba – hangsúlyozta a tárca vezetője.
A 9 tantermes iskolában számítástechnikai és idegen nyelvi szaktantermet rendeztek be az ukrán határ széli községek 250 kisdiákjának. Az iskola korszerűsítésének költsége 250 ezer euró – 62,5 millió forint volt.
Lukovics Bertalan, Csaroda polgármestere az MTI-nek elmondta: a három településnek, Csarodának, Tákosnak és Hetefejércsének 1970 óta működik közös iskolája, amelyet most az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával bővítettek, modernizáltak.
A községek önkormányzatai 10 millió forint kedvezményes kamattámogatású hitelt vettek fel a beruházás saját forrásának biztosításához, amit külön-külön, tulajdonarányosan fizetnek. A kedvező törlesztésű hitelhez a magyar állam ad kamattámogatást a helyhatóságoknak.
Magyar Bálint oktatási miniszter csütörtökön Vásárosnaményban egy 230 millió forintért korszerűsített és bővített középiskolai kollégiumot is felavatott, ahová kétszáz hátrányos helyzetű tanuló jár a beregi falvakból.