Élet-Stílus

GPS-koordinátákkal az infarktus ellen

Bármennyire hihetetlen, a vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri betegségek rendszeres mozgással és megfelelő táplálkozással kivédhetőek.

Miközben az iszkémiás, vagyis a szív vérellátási zavarából fakadó betegségekben elhunytak száma az elmúlt 20 évben megduplázódott (13 739-ről 26 361 főre nőtt), addig a magyar népesség mozgási szokásai is változtak, méghozzá negatív irányba. Napjainkban ugyanis a szabadidő passzív eltöltése a jellemző: a szakemberek által nemzetközileg ajánlott mozgásmennyiséget a magyar fiataloknak mindössze 17%-a teljesíti, és az idősebb korosztályok esetében is folyamatosan csökken ez az arány.

A felnőtteknek 57%-a például soha semmit nem sportol: aminek egyik oka a túlhajszoltság, a kimerültség, de az is sokakat visszatart, hogy még nem találták meg a számukra megfelelő sportágat. Pedig a világon vezető oknak számító szív- és érrendszeri betegségek jó részét helyes táplálkozással és rendszeres mozgással kivédhetnénk, hiszen már heti 150 perc közepes intenzitású mozgás 30%-kal csökkenti a megbetegedések valószínűségét.

A Flora Szívbarát Lépések programja épp arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a nagy változásokhoz kis lépések is elegendőek, és legújabb kezdeményezésével is erre szeretne motiválni. Egy viszonylag új és eddig csak kevesek által ismert sportra, a geocachingre hívja fel a figyelmet, ami az egész családnak izgalmas és szórakoztató kikapcsolódási lehetőség és egy olyan mozgásforma, amit képtelenség megunni.

A geocaching tulajdonképpen ötvözi a klasszikus túrázás és a modern kincsvadászat tulajdonságait: lényege a kíváncsiság, a kutatás, a felfedezés, a mozgás és persze a láda megtalálásának öröme. Ma már – hála a lelkes kincsvadászoknak – országszerte több mint 3200 felkutatásra váró ilyen kincses- vagy geoláda várja, hogy megtalálják.

Ha ellátogat a http://szivbaratlepesek.hu/kincstura oldalra, akkor egyszerűen kiválaszthatja, melyik ládát szeretné felkutatni, és megszervezheti saját expedícióját is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik