Visszavonta a hódmezővásárhelyi tankerület a szentesi Hódmezővásárhelyi Gimnáziummal kapcsolatos azon döntését, amivel utólag megvágták a felvehető diákok létszámát erősítette meg a Hódpress értesülését Tóth Tamás igazgató.
Mint ismert, április végén az állami iskolafenntartó, a Klebersberg Központ (Klik) — illetve a konkrét esetben a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője — arra utasította több intézmény igazgatóját is, hogy vágják vissza a felvett diákok létszámát. Azok a diákok tehát, akik a már kihirdetett felvételi eredmények alapján azt hitték, biztos a helyük szeptemberben, jövő hét elején szembesülhetnek a döntéssel.
A Hódpress szerint a tankerület visszakozása a gyakorlatban azt jelenti, hogy ahol a tizennégy fős minimumlétszámot elérik, azok az osztályok el fognak indulni, az osztályok az eredetileg az iskola által tervezett létszámmal startolhatnak. Az intézményvezető azt is elmondta a lapnak: hirdetnek pótjelentkezést, a hat évfolyamos osztályokon is.
Kiemelt kép: Getty Images