Ahogy Hollywood szereti elővenni a régi klasszikusokat, hogy új verziót készítsen belőlük, úgy a videójáték-ipar is előszeretettel nyúl a régi nagy sikerekhez, hogy a modern igényekhez igazítva újra eladja őket a rajongóknak, és azoknak, akiknek tizensok éve nem volt lehetőségük kipróbálni az adott programot.
Habár az elmúlt években számos példa akadt arra, mikor a kiadók minimális anyagi és energia-befektetéssel igyekeztek újabb bőrt lehúzni a klasszikusokról, de szerencsére bőven akad ellenpélda is. A Shadow of the Colossus, a Spyro, a Resident Evil 2 és 3 mind olyan feldolgozások, amikért érdemes pénzt adni, és ebbe a sorba tartozik az április 10-én megjelent Final Fantasy VII Remake is.
Nem ugyanaz
Az eredetileg 1997-ben megjelent játékot a JRPG műfaj reformereként tartják számon, 23 év viszont rendkívül sok idő, nemcsak grafikai, de a játékmenet szempontjából is, így az éveken át tartó fejlesztés során az alkotók a látvány mellett szépen átvariálták az eredeti harcrendszert, több helyen új lehetőségekkel bővítették a programot, sőt a sztorit illetően is változtak bizonyos dolgok.
Utóbbiak közül a legfontosabb, hogy nem kapjuk meg az eredeti Final Fantasy VII teljes cselekményét: ahol 23 éve elhagytuk Midgard városát, ott most – ideiglenesen – lezárul a történet. A játék ettől még kereknek hat, de a Square Enix terve az, hogy több részre bontva kapjuk meg a teljes egészet, tehát a jövőben várhatók folytatások, azt viszont a stúdió még nem árulta el, hogy mennyi és mikor.
Ez így elsőre furán hangozhat, de a nagyjából 40–45 órányi játékot biztosító Final Fantasy VII Remake ettől még teljes értékű program, aminek a vége azért alkalmas arra, hogy megemelje a szemöldökünket. A finálé az újoncok számára kissé furcsa és zavaros lehet, míg a veteránoknak – többek között – azért lehetnek felemás érzéseik, mert ők pontosan tudják, hogy a befejezéssel még nincs vége a dalnak.
Azt viszont még senki nem tudja, ez a dal miképp folytatódik: ahogy említettük a fejlesztők kissé átalakították a történetet, kapunk új szereplőket, a játék nagy nemezise korábban teszi tiszteletét, mint két évtizede, a lezárás pedig arra enged következtetni, hogy a következő rész(ek)ben nem pont úgy fognak alakulni az események, ahogy azt az eredeti Final Fantasy VII-ben tapasztalhattuk. Ez a lehetőség egyrészt izgalmas, másrészt frusztráló – utóbbi főleg azért, mert ki tudja mennyit kell várni a folytatásra.
Nagybetűs kaland
Aki nem ismeri az eredetit, annak nagy vonalakban azt kell tudnia, hogy a Final Fantasy VII egy olyan különleges világba repíti a játékosokat, ahol a modern technológia és a mágia egyaránt része a mindennapoknak. Főhősünk Cloud, aki a játék elején még csak zsoldosként segíti az Avalanche ökoterrorista csoportot, akik épp a Földet szó szerint kiszipolyozó mamutvállalat, a Shinra ellen küzdenek.
Az első nagyobb feladatunk pedig az, hogy a fura figurákat felvonultató csapatnak segítsünk felrobbantani egy hatalmas reaktort. Ennél többet hiba lenne elárulni a történetről, ami egyértelműen a Final Fantasy VII egyik legjobb része, ami 23 év után sem vesztett semmit az erejéből, a Remake-et már csak emiatt is érdemes elővenni. Rejtélyes főhős, fura, de szerethető karakterek, elképesztően jól kidolgozott, cyberpunk elemekkel telezsúfolt világ, egy, a háttérben meghúzódó összeesküvés, nem várt fordulatok, és szinte végig kifejezetten izgalmas cselekmény, ami viszonylag gyorsan képes beszippantani a játékosokat.
Ami a játékmenetet illeti, főleg Cloud irányítása lesz a feladatunk, külső nézetből, és bár a Remake-ben egyedül a Midgard nevű várost, és annak egyes szektorait kapjuk meg helyszínként, a fejlesztők ennek ellenére nem éltek a lehetőséggel, hogy szabadon bejárhatóvá tegyék a világot. Ez a döntés alapvetően nem nyomja rá a bélyegét az élményre, ugyanakkor az kétségtelen, hogy a sokszor konkrétan csőszerű, minden nemű felfedezést nélkülöző előre haladás 2020-ban már elég furcsán hat.
Ezt a fejlesztők is érezhették, így kapunk abszolút élvezhető minijátékokat, illetve egyes területeken adott a lehetőség némi nézelődésre, továbbá mellékküldetések is várják a játékosokat. Ami alapvetően jól hangzik, de a kivitelezésen érződik, hogy az alkotók nem törték össze magukat a megalkotásuk közepette: az extra feladatok annyira egysíkúak és ötlettelenek, hogy az embernek sokszor olyan érzése támad, hogy pusztán muszájból, a játékidő kitolása végett kerültek a játékba.
A harc alapvetően valós időben zajlik, és egyszerre maximum három karakter lehet a csatában, akik között nemcsak váltogathatunk, de váltogatnunk is kell, ha győztesen szeretnénk kikerülni a küzdelmekből. Minden karakternél váltogathatunk támadási típusok között, sőt harcstílust is válthatunk, és az egyes szereplők mind-mind másban erősek: Cloud például a hatalmas kardjainak köszönhetően a közelharcban, míg Barret a gépágyúinak hála messziről is képes komoly sebzést okozni.
A harc közben végrehajtott cselekedeteink töltik az úgynevezett ATB sávokat. Amint ezek megtelnek, a menüt megnyitva megállítható az idő, és elfogyaszthatunk italokat, elsüthetünk egy varázslatot vagy speciális, nagyobb sebzést biztosító támadást. Ez a rendszer elég akciódús, ugyanakkor lehetőséget ad a megfelelő taktikázásra is, amire bizony szükség is van, mert az egyes szakaszok végén felbukkanó főellenfelekkel szemben az ész nélküli vagdalkozás soha nem vezet eredményre.
Mindezt csak tovább mélyíti, hogy a kalandunk során begyűjthetünk mindenféle anyagokat, amiket aztán a felszerelésünk fejlesztésére használhatunk. A különböző felhasznált matériák eltérő bónuszokat biztosítanak, folyamatosan fejlődnek, akár kombinálhatók is, bizonyos esetekben pedig a harcban aktívan részt vevő lények megidézésére is használhatók. Az okos alkalmazásuk szintén elengedhetetlen a sikerhez, így érdemes alaposan áttanulmányozni a kifejezetten összetett rendszer nyújtotta lehetőségeket, hogy mindig a legtöbbet hozhassuk ki a karakterekből és a fegyvereikből is.
Újra és elsőre is érdemes belevágni
A Final Fantasy VII Remake nem lett hibátlan feldolgozás, és a jóval többet nyújtó Persona 5 Royale fényében némileg érthetetlennek tartjuk, hogy az eredeti sztorit miért nem lehetett egyetlen játékba beletenni. Viszont még a sirámaink fényében is csak azt tudjuk mondani, hogy megéri benevezni a feldolgozásra, méghozzá mindenkinek. A régi motorosoknak azért, mert csodálatos élmény átélni a nagy kalandot ebben az új, gyönyörű formában, a kezdőknek pedig azért, mert végre megérthetik, hogy mire fel az őrületes felhajtás egy 23 éves játék/történet miatt.
A Final Fantasy VII Remake 2020. április 10-én jelent meg – egyelőre – kizárólag PlayStation 4-re, de az egyéves exkluzivitást követően más platformokon is elérhető lesz, bár arról még nincs hivatalos információ, hogy pontosan melyeken.
