Sport koronavírus

Úgy tűnik, a bunyót a koronavírus sem tudja leállítani

Bár a legutóbbi terve nem jött be, Dana White nem tett le arról, hogy a UFC a világjárvány közepén újra beinduljon. A legnagyobb ketrecharcos szervezet április közepére tervezett gáláját, a UFC249-et végül eltolták május 9-re, majd amikor White erről nyilatkozott az ESPN-nek, azt mondta, hogy nyolc nap alatt három eseményt akarnak rendezni. Mind három a floridai Jacksonville-ben lenne, nézők nélkül.

Akik küzdelmet akarnak, megkapják.

A UFC249-en sztárparádé lesz a tervek szerint, a főmeccs pedig Tony Ferguson és Justin Gaethje összecsapása lesz, a győztes majd legközelebb Habib Nurmagomedovval mérkőzhet meg. További két gála összetételét hamarosan bejelentik.

Ha sikerült megrendezni, akkor ez lehet az idei második zárt kapus UFC-esemény, egyet ugyanis a világjárvány kitörésekor, március 14-én rendezték Brazíliában. Whita azóta is kitartóan próbál gálákat szervezni, a legutóbb magánszigetről beszélt, majd szóba került egy rezervátum is, de végül halasztották a bunyót.

Kiemelt kép: Harry How / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik