Nagy üzlet lett a koronavírus azoknak, akik be tudtak szállni a védőeszközök kereskedésébe. Csak úgy röpködnek milliárdok: 148 millió maszkról, 3 millió tesztről beszélt nemrég Szijjártó Péter külügyminiszter, Gulyás Gergely összegzése szerint pedig a magyar kormány csak a múlt hétig 500 milliárd forintot költött beszerzésekre és védekezésre a járvány miatt. Az alapvetően Kínából származó védőeszközökről a kancelláriaminiszter azt mondta:
azokon a piacokon, ahol ezek megvehetők, farkastörvények uralkodnak, így az a biztos, ami megérkezik. Azt kell látni, hogy ha szerződést is kötöttek vagy akár előleget fizettek, még az sem biztosíték arra, hogy megérkeznek a szállítmányok.
Még egyszerűbben magyarázta a helyzetet a 24.hu forrása, aki a védőeszközüzletben maga is érdekelt: előrefizetés van. Valóban az egész világ tülekszik a lélegeztetőgépekért, maszkokért, védőfelszerelésekért, így belemennek a feltételbe, hogy előre kifizessék az árut, de még így sem biztos, hogy a megrendelőnél landol egy szállítmány. Forrásunk azt is jelezte, hogy cégek sora szállt be a bizniszbe (eddig ismeretlenek is), és a velük szerződő magyar állami megrendelők ugyancsak kénytelenek előre fizetni. Ezt megerősíti az a két tőzsdei közlemény, amit az eddig az informatikai cégként ismert OTT-One Nyrt. adott ki.
- Március 26-án a külügyminisztériummal szerződött 500 lélegeztetőgép Kínában történő legyártatására és szállítására azzal, hogy a 4,7 milliárd forintot előre kifizeti a tárca.
- Másnap azt közölte, hogy százezer védőmaszk megvásárlására a Duna Aszfalt Kft.-vel írt alá nettó 130 millió forintos szerződést, és a piacvezető útépítő a vételárat azonnal teljesítette is.
- Április 23-án pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal állapodtak meg 7,7 milliárd forint előrefizetésben, ezért az OTT-One több száz lélegeztetőgépet, valamint több millió maszkot gyártat le Kínában, és szállít Magyarországra.
Már az első szerződés is hatalmas volt az OTT-One eddigi történetéhez képest. A cég 2019-ben érte el a legnagyobb árbevételét, közel 2,9 milliárd forintot. A külügyminisztérium megrendelése ennél önmagában több, a napokban bejelentett 7,7 milliárddal pedig
Nemcsak a növekedés sebessége figyelemreméltó, hanem az is, hogy az OTT-One eddig innovatív informatikai vállalkozásként határozta meg magát, e-learning, biztonságtechnika, videó streaming szerepelt a repertoárjában, egészségügyi eszközkereskedelem nyomokban sem bukkant fel a tevékenységei között.
A váltásról Májer Bálint, az OTT-One Nyrt. elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott a cég közleményében:
Az OTT-One a tavalyi évben nagy hangsúlyt fektetett a kínai üzleti kapcsolatok kialakítására, amit most, a járványhelyzetben sikerrel tudunk kamatoztatni, illetve tovább építeni. Bizakodóak vagyunk a jövőre vonatkozóan is, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy a jó viszony és tapasztalatok alapján további megrendeléseket tudjunk tető alá hozni és teljesíteni.
Ebből nem derül ki, hogyan került kapcsolatba a cég a kínai piaccal, honnan a lélegeztetőgép-szállítási lehetőség. A 24.hu megkeresésére azt közölték, a társaság oktatási, videó streaming és biztonságtechnikai termékeihez, szolgáltatásaihoz keresett piaci lehetőségeket, így jutott el Csengtuba, a nyugat-kínai Szecsuan tartomány fővárosába, és amint azt tavaly augusztusban bejelentették, egy a kínai gazdasági minisztérium irányítása alatt álló szervezettel (APEC) megállapodtak az OTT-One termékeinek kínai értékesítéséről, illetve közös termék- és projektfejlesztésekről.
Amikor Kína a vírus elleni védekezés során felszabadította stratégiai tartalékait más országok előtt, az APEC is megbízást kapott ezek értékesítésére, ellenőrzött és megbízható partnerei számára. Így vette fel a kapcsolatot az OTT-One-nal is – magyarázta a cég, hogyan sikerült lekötnie jelentős gyártói kapacitást a járványhelyzet közepette. Hozzátették, a jelenlegi egy kifejezetten nehéz időszak, hiszen jelentősen megnőtt a nemzetközi kereslet a védőeszközök iránt, ezáltal rendkívül nehéz gyártói kapacitáshoz jutni, és a kereslet miatt az árak is naponta emelkednek.
Kérdésünkre, hogy milyen módon váltak a külügyminisztérium védelmieszköz-szállítóivá azt írták, hogy mivel a társaság rendelkezik azzal a kapcsolatrendszerrel, valamint szolgáltatásokkal, amelyek segíthetnek a védekezésben, több állami hivatalt is megkerestek.
A külügyminisztérium reagált, és a közös tárgyalási folyamatokat követően került sor az eszközök beszerzését célzó szerződés aláírására.
Ezek szerint pályázat nem volt, felajánlás és tárgyalások kellettek az állami megrendeléshez.
Aki az OTT-One tulajdonosi kapcsolatain keresztül keresi a megfejtést az óriási állami megrendelésekre, hamar zsákutcába jut. A nyilvános tőzsdei társaságoknak ugyan kötelező nyilvánosságra hozniuk azon befektetőik nevét, akiknek a részvényhányada meghaladja az 5 százalékot, az OTT-One esetében a hivatalos információ az, hogy a közkézhányad 100 százalék, azaz nincs 5 százaléknál nagyobb pakettet birtokló tulajdonos. Tőzsdei szakértők azt szokták mondani, nem életszerű, hogy nincs meghatározó vagy legalábbis a háttérben együttműködő tulajdonosi kör egy ilyen cégnél. Az OTT-One esetében azonban még az egyetlen korábban 5 százalék feletti részvényes, a Kósa Gábor érdekeltségébe tartozó iSRV Szolgáltató Zrt. is a limit alá ment, március 19-én adott el részvényeket egy tőzsdén kívüli ügylet keretében.
Hogy idejében megérkeznek-e az OTT-One eszközei, azt egyelőre nem tudni, de a tervek szerint
Nem pusztán lélegeztetőgépek beszerzéséről van szó, hanem olyan orvosi berendezésekről, illetve kiegészítőkről is, mint gyógyszeradagoló eszközök és monitoring felszerelések, illetve egyéb, a lélegeztetőgépekhez szükséges egyszer használatos alkatrészek. A megrendelt eszközökkel csaknem 15 ezer páciens ellátása biztosítható, állítja a cég, hozzátéve, a berendezések megfelelnek a legmagasabb orvosi előírásoknak, akár tábori körülmények között is képesek ellátni funkciójukat.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ több száz darabos megrendeléséről annyit tudni, hogy a cég a koronavírus-járvány elleni védekezésben használható eszközöket legkésőbb május 31-éig gyártatja le kínai partnerével. Ami a maszkokat illeti, a Duna Aszfalt által megrendelt százezer darab már megérkezett, ezen felül több ezret vásárolt az OTT-One saját forrásból, közlésük szerint ezeket orvosi egyetemek, intézmények és saját munkatársaik között szeretnék szétosztani. A cég szerint ezek az eszközök az FFP3 minősítésű maszkokkal egyenértékűnek számítanak.
Kiemelt kép: MTI /kormany.hu /Árvai Károly