Belföld

Jubileumra “készülhet” az unokázós csalás miatt letartóztatott nő

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy idősektől csalt ki pénzt a barátnőjével.

A két nő olyan bűncselekmények elkövetésében működött közre, amelyekben egy harmadik személy magát az időskorú sértettek unokájának vagy gyermekének kiadva azzal hívta fel az időseket telefonon, hogy bajba került, fogva tartják és a szabadulása érdekében nagy összegű pénzre vagy ékszerre van szüksége. Az értékeket több esetben is a gyanúsítottak vették át.

Az egyik nő cselekménye bizonyítottság esetén 1 rendbeli bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalásnak, valamint 2 rendbeli bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalásnak minősülhet. A másik gyanúsított cselekménye idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás megállapítására is alkalmas lehet.

Kiderült, hogy az egyik gyanúsított hamarosan “jubilál”, hiszen már kilencszer ítélték el korábban valamilyen vagyon elleni bűncselekmény miatt. Mivel bejelentett lakóhelye és munkahelye nincs, és feltehetőleg az albérletét is bűncselekményből szerzett pénzekből fedezte, ezért bűnismétlés veszélye miatt esetében csak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazható.

Cinkostársa bejelentett munkahellyel és jövedelemmel is rendelkezik. Mivel ő csak kisebb szerepet töltött be csak a bűncselekményekben, ezért ő egyelőre megúszta a letartóztatást. Az ügyészség fellebbezett, hogy őt is tartóztassák le, így a végzés nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik