Sport koronavírus

Egy év, mire az úszók újra felépítik magukat a koronavírus miatti leállásból

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok Verrasztó Zoltán szerint egy sportolónak nehezebb elviselni a karanténhelyzetet, mint egy átlagembernek.

Korábban a magyar sportban hemzsegtek az orvosok, ami miatt a vízilabdát, a vívást és az úszást kifejezetten „doktor sportoknak” nevezték. 1976-ban a pólós Konrád Ferenc és Szívós István fogorvosi diplomával a zsebében lett olimpiai bajnok Montrealban, a vívók közül Kamuti Jenő Mexikóban és Münchenben szerzett ezüstérmet, ahogy Fenyvesi Csaba is már gyakorló sebészként állhatott fel a dobogó tetejére az 1972-es olimpián.

1980-ban, a moszkvai olimpián 200 háton ezüst, 400 vegyesen bronzérmet szerző Verrasztó Zoltán is a sportpályafutása mellett végezte el az orvosi egyetemet. A kiváló úszó 1987-től a Flór Ferenc Kórház sebésze, később főorvosa lett, jelenleg az Albert Schweitzer Kórház főorvosa. Az 1975-ben, Caliban 200 háton világbajnok Verrasztó mesélt arról, hogy a hatvani munkahelyén mit tapasztalt.

Nagy a készülődés, folyik az ágyak átrendezése. Kórházunkban öt osztály működik, gyakorlatilag csak sürgősségi ellátás zajlik. A nagyjából 300 ágyas kapacitást összevonták, hatvan százalékuk az esetlegesen koronavírusos betegek szolgálatára áll készenlétben, negyven százalék maradt az akut ellátásra

– tájékoztatott a korábbi remek úszó a 24.hu érdeklődésére.

Verrasztó elmondta azt is, a sebészeten csak sürgős eseteket operálnak. Míg korábban normál helyzetben átlagosan napi egy akut és minimum hat normál műtétet hajtott végre, addig utóbbiakra – egytől egyig úgynevezett halasztható műtétek, úgymint például a sérvműtét – most nincs lehetőség.

„A felszerelés-ellátás zökkenőmentes, illetve megteremtették a lehetőségét annak, hogy ha extra műszerekre, például lélegeztetőgépekre szorul a kórház, legyen megfelelő számú kiépített oxigén. Az épületbe egy ajtón és kizárólag maszkban lehet bejönni. Lesterilizáltak mindent, de napi szinten is folyamatos a fertőtlenítés, illetve az összes létező helyen egyéni kézfertőtlenítésre van lehetőség. Jelenleg standby, vagyis készenléti állapotban vagyunk. Szeretnénk, hogy ne legyen ránk szükség, de ha mégis úgy hozza a vírushelyzet, biztosítjuk a feltételeket” – fogalmazott a hatvani kórház főorvosa.

Verrasztó Zoltán természetesen nem tudott kibújni sportolói, edzői mivoltából, ezért kitért arra a kérdésre is, hogy vajon élsportolóként vagy hétköznapi emberként nehezebb elviselni a karantént.

Sportolóként rosszabb. Hol sportolsz?

– tette fel a költői kérdést, majd hozzátette, szerinte az úszók helyzete még a többi sportághoz képest is speciális.

„Bár a folyamatosan vegyszerezett uszodatérben kizárt dolognak tartom, hogy megél a vírus, a pozitív esetek után –érthető elővigyázatosságból – mégsem edzhetnek a versenyzők. Az úszás ciklikus sportág. A jelenleg már négyhetes, és a továbbiakban várható újabb egy hónapos szárazföldi élet után legalább egyéves munka, amíg újra visszanyerik a formájukat a versenyzők. Láttam Kapás Bogi videóját. Hasznos, ha valakinek ilyen lehetősége van otthon, mert legalább nem megy nullára a vízérzés – de ez is csak fából vaskarika. Ha jövő nyáron lesz olimpia, arra fel lehet készülni még” – mondta Verrasztó Zoltán.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Anikó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik