Belföld

Fideszesek is fellázadtak a polgármesteri jogkörök elvétele miatt

Az egyenruhások logikáját felülírta a kormánypárti polgármesterek tiltakozása.

Néhány óra kellett csak ahhoz, hogy a kormány meggondolja magát: szerdán délután visszavonta azt a kedd éjjel beadott törvénymódosítást, amely súlytalanná tette volna az ország összes településének polgármesterét.

Mégsem helyezik gyámság alá az önkormányzatokat, bár fideszesek szerint hatékony lehetett volna
Nagy vihart kavart, hogy a kormány terve szerint a védelmi bizottságokban kellene jóváhagyni az önkormányzati döntéseket a veszélyhelyzet idején. A törvénymódosítást visszaszívta a kormány, pedig a kormánypártiak láttak benne fantáziát.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán délután jelentette be, hogy nem lesz módosítás, továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatják a polgármesterek a jogosítványaikat, azaz nem kell majd jóváhagyatni a településeket érintő döntéseket a védelmi bizottságokkal.

A salátatörvény előterjesztője Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes volt, az előadója pedig Gulyás.

A kereszténydemokrata politikus a 24.hu-nak annyit mondott, hogy a törvényjavaslat hivatalos parlamenti visszavonása nem az ő, hanem az előadó, Gulyás feladata lesz, nyilatkozni azonban nem akart.

Információink szerint ugyanakkor nagyon komoly lobbierők mozdultak meg a javaslat miatt, a fideszes polgármesterek döbbenten fogadták az elképzelést. Gulyás ugyan az ellenzéki kritikákkal igyekezett indokolni a javaslat gyors visszavonását, de forrásaink szerint

a valódi ok a kormányoldalon érzékelhetővé vált ellenállás volt.

Egyik informátorunk szerint a javaslat megszületésében az „egyenruhás logika” játszotta a főszerepet. A járványügyi védekezés egyes irányítói gondolták úgy, hogy a polgármesterek kontrolljával ki lehet küszöbölni az olyan eseteket, mint például az egyes településen törvénytelenül elrendelt kijárási tilalom. A „politikai logika” azonban gyorsan felülírta az elképzelést.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik