Az első 50 nap korlátozó intézkedései Kínában akár 700 ezer embert is megmenthettek attól, hogy elkapják a koronavírust – írja az EurekAlert a Penn Állami Egyetem kutatását ismertetve. Azért ilyen magas ez a szám, mert a kezdeti szabályozások lelassították a vírus terjedését, és megakadályozták, hogy nagy mennyiségben kijusson Vuhan városából. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány a kutatók szerint segíthet abban, hogy a járvány kezdeti fázisában lévő országok hatékonyan léphessenek fel a vírus terjedése ellen.
Kínában február 19-e hozta el a járvány ötvenedik napját, legalább is a jelenlegi számítások szerint. Ekkora nagyjából 30 ezer ember volt már fertőzött. Ha nem zárták volna le Vuhant a forgalom elől, és nem reagált volna olyan gyorsan az egészségügy a fellépő helyzetre, erre az időre már több mint 700 ezer beteget regisztrálhattak volna. A kínai intézkedések, úgy tűnik,
A kutatáshoz a szakértők megvizsgálták 4,3 millió ember mozgását a vuhani karantén előtt, közben és utána, valamint a COVID-19 eseteket a többi kínai nagyvárosban is. A mozgásokat a telefonok által leadott rádiójelek által vizsgálták, és megállapították: a tavalyi kínai újévi ünneplésekhez képest drasztikusan kevesebb volt a mozgás.
A vuhani karantén lelassította a vírus terjedését, és időt biztosított a környező városok lakóinak arra, hogy felkészüljenek a járványra. Ezek a városok betiltották a tömegrendezvényeket, bezárták a szórakozóhelyeket, valamint felfüggesztették a tömegközlekedést. Ezután 33 százalékkal kevesebb beteget jelentettek, mint azok a városok, ahol nem voltak ilyen korlátozások.
A kutatók azt is megjegyzik, hogy mivel a kínaiak egy nagyon kis százaléka esett át a fertőzésen, a populáció egy jó részére még mindig veszélyes lehet a vírus, ezért az ország még nem menekült meg a járványtól.