Tudomány

Nő a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvúk száma

Lassan, de folyamatosan emelkedik a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) vadon élő példányainak a száma, ami azt jelzi, hogy eredményesek az orvvadászat miatt a kihalás szélére került faj megóvását célzó erőfeszítések – írja az MTI.

A 2012 és 2018 közötti időszakban évente 2,5 százalékkal, vagyis 4845-ről nagyjából 5630-ra nőtt a keskenyszájú orrszarvúk száma a vadonban – olvasható a The Guardian című brit lap internetes kiadásában.

A faj megóvását célzó intézkedések keretében új helyekre költöztették át a már megerősödött csoportok néhány egyedét, kibővítették az állatok természetes élőhelyét, életképes tenyészpopulációkat különítettek el. A bűnüldöző hatóságok pedig szigorúbb fellépéssel biztosítják az állatok védelmét.

Az erőfeszítéseknek hála a keskenyszájú orrszarvúnak mind a három alfaja gyarapodik.

„Nem szabad azonban elégedetten hátra dőlnünk, mivel az orvvadászat és az illegális vadkereskedelem továbbra is fenyegetést jelentenek” – hangsúlyozta Grethel Aguilar, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) elnöke, alapvető fontosságúnak nevezve a vadorzók ellen bevezetett intézkedések és a populációk intenzív, proaktív kezelésének folytatását.

A svájci székhelyű zöldszervezet csütörtökön hozta nyilvánosságra a fenyegetett fajokat felvonultató vörös listájának frissített változatát.

Kép: Klaus-Dietmar Gabbert/picture alliance via Getty Images

A szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum), amely keskenyszájú társainál jóval nagyobb számban fordul elő Afrikában, megőrizte helyét a mérsékelten fenyegetett fajok között. Egyik alfajának, a déli szélesszájú orrszarvúnak a populációja 15 százalékkal csökkent 2012 és 2017 között, nagyjából 21 ezerről 18 ezer egyedre. A hanyatlás oka, hogy a keskenyszájú rinocéroszoknál jóval nagyobb és ezáltal vonzóbb tülökkel rendelkező szélesszájú orrszarvúk nagy számban esnek áldozatául a vadorzóknak a Kruger Nemzeti Parkban.

A másik alfaj, az északi szélesszájú orrszarvú a súlyosan veszélyeztetett állatok közé tartozik, a vadonban valószínűleg már kihalt.

Az elmúlt években ugyanakkor összességében csökkent az afrikai rinocéroszok orvvadászata. A 2015-ös tetőzés óta, amikor nap mint nap átlagosan 3,7 orrszarvúval végeztek a vadorzók, minden évben csökkent az elejtett állatok száma.

A 2019-es évre vonatkozó előzetes adatok szerint az orvvadászat szintje tovább süllyedt a gyakorlat hátterében álló bűnszervezetekkel szembeni szigorúbb fellépésnek hála.

Az IUCN vörös listáján jelenleg 116 177 faj szerepel, ezek közül több mint 31 ezret fenyeget a kihalás veszélye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik