Életfogytiglant kért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség arra a korábban polgárőrként dolgozó férfira, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2011 tavaszán megölt egy idős házaspárt Szikszón. Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a főügyészség indítványozta, hogy a vádlottat zárják ki a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből is.
A 83 éves János bácsit és a 79 éves Gizike nénit egészen állatias brutalitással gyilkolták meg. Székhez kötözték őket és gyakorlatilag addig ütötték a fejüket, és mellkasukat egy téglával, amíg meg nem haltak.
A házaspár férfi tagjának azonban gyanússá vált, hogy miskolci rendőrök érkeznek, mert nem ahhoz a kapitánysághoz tartoztak, ezért felhívta a rendőrséget, és bejelentette a történteket. Az ügyeletes tiszt ekkor arra kérte, hogy ne engedjenek be senkit a lakásukba. Ha gyanús személyek jelennének meg, akkor pedig ismételten telefonáljanak. Negyedóra elteltével többször becsengettek a házaspárhoz, így telefonáltak a rendőrségi ügyeletre, azonban mire a járőrök kiérkeztek, az ismeretlenek eltávoztak.
Jogg Zsolt, főügyészségi ügyész megkeresésünkre azt közölte, hogy a kettős gyilkossággal gyanúsított férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, az elvégzett poligráfos vizsgálaton az élettani reakciók alapján azonban megtévesztő válaszokat adott.
Sz. Sándor továbbra is letartóztatásban van. Ha a bíróság az ügyészségi indítvánnyal egyező döntést hoz, akkor a kettős gyilkossággal gyanúsított férfi soha többé nem hagyhatja el a börtönt.