Tudomány

Cáfolták a dinókkal kapcsolatos egyik legnagyobb tévhitet

A szakértők hosszú időn át hitték azt, hogy a dinoszauruszok hidegvérűek voltak, igazán csak a 20. század második felében alakult ki vita a témában. Az elmélet cáfolatai ellenére a köztudatban az ősi állatok továbbra is hidegvérűként élnek.

A közelmúltban kutatók újabb bizonyítékot találtak a dinoszauruszok melegvérűségére – írja az Inverse. A szakértők úgy vélik, hogy az állatok eleninte valóban hidegvérűek lehettek, idővel azonban kifejlődtek olyan fajok, melyek már képesek voltak szabályozni a testhőmérsékletüket.

Kép: Getty Images

A kutatók 75 millió éves tojástöredékek kalcium-karbonát ásványait vizsgálták, ezzel ugyanis becslést tudtak adni arra a hőmérsékletre, melyen az anyagok keletkeztek. A forró környezetekben a hideg- és melegvérű állatok testhőmérséklete hasonló, ezért a csapat egy hidegebb régióból, a mai Kanada területéről származó kövületeket elemzett. Az adatok alapján a tojásokat 35-40 Celsius-fokon rakták, míg a kontrollként használt hidegvérű kagylók 26 Celsius-fokosak voltak.

Ez arra utal, hogy az érintett dinoszauruszok bizonyos mértékig tudták kontrollálni a testhőmérsékletüket.

Nem ez az első alkalom, amikor a dinoszauruszok hidegvérűségének cáfolatára bukkannak. Tavaly szeptemberben egy tanulmányban a szerzők azt írták, hogy a Tyrannosaurus rex fejében egy testhőmérsékletet szabályzó rendszer működött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik