Gazdaság

Reinkarnálódott a Közgép, mindjárt 43 milliárdért építhet utat

Öt év után komoly állami megrendeléshez jutott Simicska Lajos egykori főoligarcha központi cége, a Közgép Zrt.: nettó 43,6 milliárd forintos vállalási árral nyert a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. tenderén. A feladat az M44-es gyorsforgalmi út Szentkirály és Lakitelek közötti szakaszának megépítése, visszakötéssel Kecskemét irányába, továbbá a kapcsolódó építmények tervezése és kivitelezése.

Két részletben hirdették meg a feladatot, az egyik szakaszt az eredetileg becsültnél 6,5 milliárddal többért, a másodikat másfél milliárddal olcsóbban vállalta a Közgép, összesen tehát a NIF terveihez képest 5 milliárd forinttal drágábban akadt vállalkozó az útépítésre. A bevételt azonban biztosan nem egyedül fogja zsebre tenni, mert bár konkrét alvállalkozó cégeket nem nevezett meg az eredményhirdetésben, egy sor feladatra von be vállalkozásokat, ilyen lesz a projektvezetés, tervezés, előkészítő- és földmunkák, pályaszerkezet-építés, illetve a híd- és műtárgyépítés egyes részfeladatai.

Nyílt eljáráson nyert a Közgép, és olyan nagyágyúkat előzött meg, mint az osztrák tulajdonú Strabag és a Swietelsky.

Majdnem napra pont öt éve tört ki a háború Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök között, aminek az lett a vége, hogy Simicska csaknem teljes magyarországi cégvagyonát átadta üzlettársának, Nyerges Zsoltnak. Az egyes cégek aztán fokozatosan az új főoligarchának kijelölt Mészáros Lőrinc közelében landoltak, jelenleg Szíjj László tiszakécskei útépítő milliárdos, Mészáros üzlettársa szerepel a Közgép tulajdonosaként a cégnyilvántartásban. A 2015-ben még 101 milliárd forint árbevételt és 10 milliárd nyereséget összehozó Közgép 2018-ban már csak 1 milliárd forint forgalmat és mindössze 30 millió forint nyereséget mutatott ki.

Kiemelt kép: Nagy Lajos / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik