Tudomány

Nagy a különbség a zöld hős és a klímaceleb között

A klímaváltozás elleni harcnak, a természet- és környezetvédelemnek soha nem volt még nagyobb szüksége hiteles, közismert emberek kiállására, mint manapság. Ők a „zöld hősök”, akik nem tévesztendők össze az inkább kártékonynak nevezhető, a divatot kihasználó celebekkel.

A világunkat fenyegető globális problémák megoldásában – mint például a klímaváltozás, a természetes környezet pusztulása, a biológiai sokszínűség csökkenése – az egyén eltökéltsége látszólag édeskevés. Valódi megoldást főleg a kormányoktól és a nagy cégektől remélhetünk, amelyek, ne legyünk naivak, csak akkor térnek le a jelenlegi, jól jövedelmező utakról, ha a választók vagy vásárlók erre rákényszerítik őket. Jól látszik az is, a tudósok kongathatják bármilyen kétségbeesetten is a vészharangokat,

tömegek megmozdításához ez sajnos nem elég.

Mindenképp szükség van a médiára, de talán még hatékonyabb az ismert, hiteles emberek kiállása, akik százezrek, milliók véleményére vannak pozitív hatással. Őket nevezi zöld hősöknek a magyar után most angol kiadásban is megjelenő könyvében Dr. Erdős László, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa. A Zöld hősök. Assisi Szent Ferenctől Arnold Schwarzeneggerig olyan globális hatású személyiségek életét, érdekes, tréfás vagy megható történeteit mutatja be, mint a címben említetteken túl például Buddha, Al Gore, Leonardo DiCaprio, Dian Fossey, Gerald Durrell, Jane Godall, Albert Schweitzer, David Attenborough.

Élettörténetek helyett mi inkább arról kérdeztük a szerzőt, mitől válik valaki „zöld hőssé”, és hol a határ közte, illetve a népszerű környezeti témák hátán magukat előtérbe nyomó celebek között?

Jane Goodall. Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Hiteles sztárok megfelelő tudással

Erdős László zöld hős definíciójába a hiteles, nagy tömegekre hatást gyakorló, a környezet- vagy természetvédelem, illetve állatvédelem területén globális elkötelezettségüket bizonyító személyek tartoznak. Úgy is mondhatjuk: a „legnagyobbak”, ám itt rögtön meg is kell emlékezni a névtelen hősökről:

Évente 150–200 embert ölnek meg azért, mert illegális fakitermelőket, orvvadászokat próbálnak megállítani: ők jövőnk védelmének névtelen mártírjai

– mondja Erdős László a 24.hu-nak. Hozzáteszi: róluk sokszor semmit nem tudni, ez a válogatás viszont azokról szól, akik kiemelkedő hatással bírnak/bírtak a közvéleményre.

A hitelességet persze nehéz megítélni, de nézzük meg két nemzetközi szupersztár példáját. Leonardo DiCaprio már évtizedek óta következetesen és minden fórumon kiáll a klímaváltozás megállításáért, munkásságával és életmódjával is ezért tesz. Gazdagabb nem lesz tőle, ezen a szinten már népszerűbb sem: ha évtizedek óta kitart a zöld ügyek mellett, nem létezik, hogy nem gondolja komolyan.

Fotó: Theo Wargo / Getty Images for Global Citizen / AFP

Ugyanígy Arnold Schwarzenegger: színésztársai nem értették, miért akar kormányzó lenni, hiszen évi 20–40 millió dollárt vesz ki a saját zsebéből, ha otthagyja a filmipart. Ő mégis a politikát választotta erős környezetvédelmi elkötelezettséggel, és még a kormányzói fizetését sem vette fel.

A szupersztárok ökológiai lábnyoma az életmódjukból fakadóan persze szükségszerűen nagyobb, mint az átlagemberé, de ez főhőseink esetében össze sem mérhető a pozitív hatásukkal. Az ilyen emberek százmilliók gondolkodását befolyásolják megfelelő háttértudással, messze felülemelkedve azon, hogy ne használj nejlonzacskót.

Káros celebdivatok és Greta Thunberg

Utóbbi inkább az olyan celebekre jellemző, akiket még példaként sem fogunk megnevezni, de a jelenség mindenki számára ismerős. Meghívják őket különböző műsorokba, lapoknak nyilatkoznak, és a közösségi médiában posztolják, hogy ők elhivatott környezetvédők, mert nem kérnek szívószálat a Mekiben, vagy kihúzzák a konnektorból a telefontöltőt, ha nem használják.

Látszólag semmi gond nincs azzal, ha a minél nagyobb celebhatás érdekében meglovagolják az aktuális trendeket, ám azzal már igen, ha megnyilatkozásaik közben köszönőviszonyban sincsenek a probléma lényegével és súlyával. Az ilyen akciók többet árthatnak, mint használnak:

Adott celeb követői gondolhatják, ha ők is megteszik ezeket a látszatintézkedéseket, ők is zöldek lesznek, más tennivalójuk már nincs is.

Itt kell említenünk Greta Thunberget, akit egyes körök gúnyosan csak „a kis Gretaként” emlegetnek. Az ökológus szerint azonban valódi zöld hősként tekinthetünk rá: őszinteségében nem kételkedhetünk, összefüggéseiben fogalmazza meg a problémákat, nyomást helyez politikusokra, hatása egészen elképesztő.

Fotó: Pontus Lundhl / TT News Agency / AFP

Inkább a döntéshozókra nézve szégyen, hogy egy 16 éves kislány kiállása kell hozzá, hogy odafigyeljenek, és talán komolyan vegyék a problémákat. Akik őt támadják, politikai alapon teszik.

Mismásoló politikusok

És ha már politikusok. Miután kezükben a lehetőség, azonnal hiteltelenné teszi bármelyiküket, ha a nagy szavak után hiányzik a cselekvés. Emellett súlyos kárt okoz, ha tudatlanságból vagy pártfegyelemből elhallgat, elmismásol, kicsinyít valamely problémát.

Ilyenkor a fenti mechanizmus indul be a polgárban, hamis biztonságérzetbe ringatva magát elhiszi, hogy nincs baj, és ami van, azt is megoldja a „zöldszívű” politikus.

Végezetül Erdős Lászlót arról kérdeztük, könyve szereplői közül ki a kedvence, ki a számára „ideális” zöld hős? Jane Goodall és Albert Schweitzer – hangzik a válasz. Nyugodt, de határozott, rendkívül optimista és hihetetlenül jó szándékú, barátságos emberekről van szó, minden tettük és megnyilatkozásuk hiteles.

Kiemelt kép: Jens Kalaene/dpa-Zentralbild / dpa / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik