Nagyvilág

Elbukott a Trump elleni eljárás, a szenátus felmentette az elnököt a vádak alól

A szenátus felmentette Donald Trump elnököt a vádak alól az ellene folyó közjogi felelősségre vonási eljárásban. Az impeachment eredménye borítékolható volt, mivel a törvényhozás felső házában a republikánusok vannak többségben – ráadásul Trump elítéléséhez kétharmados többség kellett volna.

52 szenátor szavazott az elnök felmentésére, míg 48-an támogatták Trump felelősségre vonását, köztük egyedüli republikánusként Mitt Romney, Utah állam szenátora, a párt korábbi elnökjelöltje, az első szenátor, aki párttársa ellen szavazott egy közjogi felelősségre vonás során. Romney azzal érvelt, igazolódott, hogy az elnök személyes és politikai okok miatt tartott vissza egy segélyt Ukrajnától, amely ráadásul az Egyesült Államok szövetségese.

A szerdai szavazás eredménye azt jelenti, hogy sem a hatalommal való visszaélés, sem a kongresszusi vizsgálat akadályozása miatt nem ítélték el az elnököt az amerikai történelem harmadik impeachmentjének végén.

Még nem volt sikeres impeachment

1868-ban tizenegy vádpont alapján döntöttek Andrew Johnson sorsáról, aki ellen hadügyminiszterének elbocsájtása miatt indítottak eljárást. 1998-ban pedig a demokrata Bill Clintont vádolták azzal, hogy hazudott egy gyakornokkal folytatott kapcsolatáról a szövetségi vádesküdtszék előtt, és akadályozta az igazságszolgáltatást. A szenátus egyik alkalommal sem ítélte el az elnököt. 1974-ben viszont a republikánus Richard Nixon nem várta meg a szenátus szinte biztosan elmarasztaló döntését, és lemondott a Watergate-ügy miatt.

 

Az impeachment eljárásban a büntetés csupán az elnöki hivatalból való eltávolítás, de ezután akár bíróságon is vádat lehet emelni egy eltávolított elnök ellen, ha bűncselekményt követett el.

Trump ellen tavaly szeptemberben indította meg az impeachmentet a demokrata többségű képviselőház, miután kiderült, hogy a Fehér Ház visszatartott egy Ukrajnának szánt katonai segélyt. A 400 millió dolláros segélyt azzal a feltétellel akarták átadni, ha az ukrán elnök bejelenti, hogy korrupciós vizsgálatot indítanak a demokrata elnökjelöltségre esélyes Joe Biden és fia, Hunter Biden ellen, aki egy ukrán gázvállalat igazgatósági tagja volt.

A képviselőházban végezett nyomozás alatt a Fehér Ház megtiltotta kulcsfontosságú tanúknak, hogy megjelenjenek a vizsgálóbizottságok előtt, valamint több olyan fontos iratot is visszatartottak, amik bizonyíthatták volna a vádat. Ezért a képviselőház a kongresszus munkájának akadályozásával is megvádolta a hatalommal való visszaélés mellett.

A képviselőház több hónapig tartó vizsgálat után december 19-én szavazta meg, hogy az elnök felmentését kéri. A szenátus döntését azonban már az előrevetítette, hogy a republikánus többség leszavazta a demokraták javaslatát a tanúk meghallgatásáról és újabb dokumentumok bekéréséről.

Kiemelt kép: MTI/EPA/REUTERS/Leah Millis

Ajánlott videó

Olvasói sztorik