Kultúra

Egy tanú pánikrohamot kapott, félbemaradt Weinstein tárgyalása

Weinstein védőügyvédje ekkor már négy órája faggatta.

Harvey Weinstein nemierőszak-perének aktuális tárgyalása félbeszakadt helyi idő szerint hétfő délután, miután a két legfőbb sértett egyike nem tudta abbahagyni a zokogást – ekkor ugyanis már több mint négy órája faggatta Weinstein védőügyvédje. A bíró, James Burke másnap reggelig elhalasztotta a tárgyalást, ugyanis úgy tűnt, a tanúnak pánikrohama van, mivel az erre kijelölt ötperces szünet alatt sem sikerült kontrollálni légzését és zokogását.

A tanú – aki azzal vádolja Weinsteint, hogy kétszer is megerőszakolta 2013-ban – az után omlott össze, hogy órákon át kérdésekkel bombázta a producer védőcsapata, Donna Rotunno védőügyvéd notórius hazudozóként állította a sértettet, aki manipulációval vette rá Weinsteint, hogy segítse filmes karrierjének kibontakozásában, és elhitette vele, hogy szexuálisan vonzódik hozzá. Rotunno közismerten agresszív és kíméletlenül kérdező ügyvéd, aki rendszeresen véd szexuális zaklatási ügyekbe keveredett vádlottakat, és eddig csak egyetlen ügyet veszített el. A Guardian beszámolója szerint ez volt az eddigi legkeményebb karaktergyilkossági kísérlete. Még a keresztkérdések előtt hangsúlyozta, hogy ő és a védőcsapata is tartózkodni fog az áldozathibáztatástól, ám a lap riportere szerint többször rezgett a léc ezen a fronton.

A védőügyvéd felolvastatott a tanúval egy emailt, amit állítólag ő írt 2014-ben, egy évvel az állítólagos erőszak után, és amelyben arról ír, hogy Weinsteinnek valamiféle nemi szervi deformitása van, pénisze nem működik, altestét pedig látszólag műtéti vagy égési hegek borítják. Ugyanebben a levélben szó esett arról is, hogy valamikor a múltjában szexuálisan zaklatták. A tanú akkor tört ki kontrollálhatatlan zokogásban, amikor Weinstein ügyvédje azt firtatta, hogy ez az említett eset fiatalabb korában történt-e. A per korábbi szakaszában, múlt pénteken a tanú, aki most harmincnégy éves, részletesen beszámolt arról, hogyan erőszakolta meg a producer két alkalommal is 2013 tavaszán. Elmondása szerint az egyik eset után a fürdőszobai szemetesben talált egy tűt, amelyben erekciós zavar elleni szer volt.

Weinstein vádlójának kiléte egyelőre nem nyilvános, a Guardian sem említi a nevét, ám kiemelik, hogy rajta áll vagy bukik a per végeredménye, melyben Weinstein akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat öt bűncselekményért, melyek közül kettő konkrét nemi erőszak, amelyet a cikkben említett nő ellen követett el. A producer minden vádat tagad, állítja, hogy vádlói beleegyeztek a szexbe.

Harvey Weinsteint először 2017-ben vádolták meg szexuális zaklatással és nemi erőszakkal, gyakorlatilag miatta kezdődött a #metoo-mozgalom. A számláló, mely az őt vádoló nőkből áll, jelenleg 105 főnél tart – ám jelentős részük nem része ennek a jelenlegi pernek, akik viszont igen, azokat Rotunno azzal vádolja, hogy anyagi haszonszerzés céljából perelik a producert.

Kiemelt kép: John Lamparski/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik