Sport

A magyar védelemtől és beszólásoktól is tart a Veszprém svéd klasszisa

Svédország 2018-ban egészen a döntőig jutott az Európa-bajnokságon, így joggal remélhette mindenki, hogy hazai pályán hasonlóan sikeresen szerepel majd a válogatott. Rémesebben azonban nem nagyon alakulhatott volna a svédek számára a torna: a csoportkörben Svájc és Lengyelország legyőzésével ugyan meglett a továbbjutás, de a Szlovénia elleni vereség miatt nulla pontot vitt magával a csapat a középdöntőbe, ahol Portugália ellen 35-25-re, Norvégia ellen pedig 23-20-ra kapott ki, így már biztos, hogy nem jut elődöntőbe.

Közben kitört egy botrány is: a norvégok elleni mérkőzés előtt két nappal úgy döntött néhány játékos, hogy elugranak egy kocsmába sörözni. A skandinávok házi szabályzata szerint maximum két ital megengedett, az is csak külön engedéllyel, de négy kézilabdázó erre fittyet hányt, és persze nyilvános helyen kiszúrták őket még úgy is, hogy egyébként kulturáltan viselkedtek.

Kocsmázni voltak a svéd kézisek, balhé lett belőle
Az Európa-bajnokság ideje alatt csak engedéllyel ihatnak alkoholt a válogatott tagjai.

A négyes egyik tagja volt a Telekom Veszprém beállója, Andreas Nilsson is, ám ő megkeresésünkre sem beszélhetett az esetről. Kézilabdáról már annál inkább, így tőle próbáltuk megtudni, mi okozta a svédek gyenge középdöntős szereplését.

Egyértelműen jobban játszottunk a csoportkörben, mint most. Jobb oldalt több sérültünk is volt, erre nem találtunk jó megoldást, de a legnagyobb problémánk, hogy nem azon a szinten kézilabdázunk, ahogy tudunk és ahogy korábban játszottunk. Magunkba kell néznünk

– mondta a 24.hu-nak Nilsson.

Albin Lagergren a Svájc elleni csoportmeccsen dőlt ki és már ő is kényszerből játszott időnként jobbszélsőt, mivel nem jött rendbe az Eb-re Mattias Zachrisson válla, Niclas Ekberg pedig májusban lemondta a válogatottságot. A svéd csapatban így Daniel Pettersson maradt a rutinos játékosok közül a posztra, mellette pedig a 19 éves Valter Chrintz szerepelt a tornán.

Vasárnapi visszatérésén már saját posztján játszhatott Lagergren. Fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Éppen Pettersson játékában mérhető a visszaesés: míg a jobbszélső egyetlen lövést rontott csak a csoportkörben (11/10-es mérleggel), a középdöntőben meccsenként hármat (12/6). Ebből adódott a svédek jobb oldalának meggyengülése, amit a veszprémi beálló is említett.

„Magunkba kell néznünk, hogy miért nem mennek a támadások. A védekezésünk szinte mindig jó, viszont a labdát nagyon lassan járattuk, ezen mindenképp változtatnunk kell. Főleg az agresszív magyar védelem elleni meccsre kell fejlődni gyorsaság terén. Ezen dolgozunk majd még kedd reggel is.”

A Veszprém játékosaként Nilsson sokat segíthet a válogatottnak, mivel a magyar csapat zöme az NB I-ben játszik, így ő ismeri legjobban ezeket a kézilabdázókat. Ennek ellenére a svéd beállót is meglepte a mieink remeklése.

Sok játékost ismerek, hiszen velük játszom a bajnokságban, korábban csapattársak is voltunk. Tudtam, hogy minőséget képviselnek, de az engem is meglepett, hogy mennyire jól játszanak. Ellenünk már az elődöntőbe kerülésért lépnek pályára, nagyszerű munkát végeztek. Ugyan nincs már esélyünk a legjobb négy közé bejutni, de saját közönségünk előtt szeretnénk szépen búcsúzni és megmutatni, hogy tudunk ennél jobban is kézilabdázni. Szerettünk volna a gondjaink ellenére érmet szerezni, de most már nincs mit tenni: megpróbáljuk a maradék két meccsünket megnyerni. De nehéz lesz ez ellen a fiatal, lendületes magyar válogatott ellen.

Megkérdeztük Nilssontól azt is, mi a magyar csapat ereje, de nem tudott egy dolgot kiemelni, a svéd kézilabdázó szerint az egész válogatott egysége és szervezettsége a kulcs.

„Minden szempontból remekeltek a magyarok. A kapusoktól elkezdve a védőkön át egészen a támadások befejezéséig. Minden tökéletesen működött, hibátlanul rakták össze ezt a csapatot és ezért van esélyük az elődöntőre. Hogy kinek örülnék, ha inkább svéd válogatott lenne? Hű, nem mondok senkit, mert egy ennyire összetartó csapatból nehéz bárkit is kiemelni.”

Ami a magyarok elleni mérkőzésen biztos, hogy kiesett vállsérülés miatt Jesper Nielsen, a helyére Fredric Pettersson került be a csapatba. Felépült viszont a korábban említett Lagergren, aki vasárnap a norvégok ellen már pályára is lépett, így Jack Thurin számára véget ért a torna, ugyanis ezzel elhasználta mindkét cserelehetőségét Kristján Andrésson szövetségi kapitány.

Annyit érdemes még tudni a svédek helyzetéről, hogy az ő helyük már biztos az olimpiai selejtezőtornán. Nekünk viszont nagyon fontos minden meccs, kérdéses a szereplésünk, és ugyan Nagy László azt mondta az Eb előtt, hogy nincsenek elvárások a csapattal szemben, mégis úgy alakult, hogy elérhető közelségbe került a selejtező. A középdöntőben a Szlovénia, Portugália, Izland, Ausztria, Csehország és Fehéroroszország hatósból kellene legalább ötöt megelőzni – ehhez egy svédek elleni siker elméletben elég.

A két meccsből egyet kell nyerniük a kéziseknek az olimpiai selejtezőhöz
Kedden a svédekkel, szerdán a portugálokkal játszunk.

A sportban viszont nagyon nem mindegy milyen hangulatban tér vissza az ember az öltözőbe és jól tudja azt Nilsson is, mi történne, ha úgy kéne visszatérnie Veszprémbe, hogy a magyarok nyertek a svédek ellen.

Soha nem jó kikapni annak az országnak a válogatottjától, ahol klubszinten játszol. Nem erre koncentrálok, hanem a két mérkőzés megnyerésére, ahogy korábban is mondtam. Tény viszont, hogy egy ilyen meccs után csak a győztes csipkelődhet a többiekkel. Ez mindig így van.

A magyar-svéd meccset kedd este 20:30-tól rendezik Malmőben.

Férfi kézilabda-Eb, középdöntő, II. csoport 3. forduló (kedd)

16.00: Portugália-Szlovénia
18.15: Norvégia-Izland
20.30: Magyarország-Svédország

Kiemelt képen a norvégoktól vereséget szenvedő csapat kulcsjátékosai, balról jobbra Jim Gottfridsson, Andreas Nilsson és Lukas Nilsson. Fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik