Sport

A portugálok úgy elverték a svédeket a kézi-Eb-n, hogy csak ámulunk

Korábban a témában:

A svéd válogatott 35-25-re kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, Malmőben.

A portugálok az első félidő második felében egy négyes és egy hármas gólsorozattal elhúztak, majd a második felvonásban még magabiztosabban, látványosabban kézilabdáztak, így nagy meglepetésre tíz találattal győztek, írja az MTI.

Ilyet tudnak a portugálok:

A Telekom Veszprém svéd beállója, Andreas Nilsson négy gólt dobott. A svédek a csoportkörben is kikaptak egyszer – a szlovénoktól -, így a középdöntőben továbbra is pont nélkül állnak, és nagyjából ki is szálltak az elődöntőbe jutásért vívott harcban.

Korábban az Eb-ken csak egyszer kapott hasonlóan nagy verést a svéd válogatott, 2014-ben a lengyelek győzték le őket szintén 35-25-re. A portugálok most tudták először megverni a svédeket, az eddigi legszorosabb meccsük az volt, amikor öttel kaptak ki a skandinávoktól.

A meccs legjobbjának a 38 százalékkal védő, 11 védést bemutató Alfredo Quintanát választották, de a kapus mellett nagyon sokat tett a portugálok győzelméért Fabio Magalhaes, aki hat gólja mellett hét gólpasszt is kiosztott.

Magalhaes gyönyörű gólja:

Eredmények, középdöntő, 1. forduló, II. csoport:

Portugália-Svédország 35-25 (15-12)
Norvégia – Magyarország 36-29 (20-12)
Szlovénia – Izland 30-27 (15-14)

 

Az állás: 1. Norvégia 4 pont (70-57), 2. Szlovénia 4 (51-46), 3. Portugália 2 (63-59), 4. Magyarország 2 (53-54), 5. Izland 0 (45-54), 6. Svédország 0 (44-56)

Kiemelt kép: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.