Élet-Stílus

Így öl a tévé

Napi három óra tévénézés már a mozgásszegény életmód jele, ami megduplázza a korai halál kockázatát.

Eredményeink egybevágnak egy sor korábbi tanulmánnyal, melyek szerint a televízió előtt töltött idő hossza összefügg a korai halál valószínűségével” – mondta Miguel Martinez-Gonzales, a Navarrai Egyetem professzora, a kutatás vezetője.

A tudósok 13 284 fiatal, egészséges spanyol diplomás szokásait vizsgálták meg, hogy megállapítsák az összefüggést a korai halálokok és három mozgásmentes tevékenységgel: a tévénézéssel, a számítógépezéssel és az autóvezetéssel töltött idő hossza között – idézi az MTI. A résztvevőket, akiknek átlagéletkora 37 év volt és 60 százalékuk nő, átlagosan 8,2 éven át követték. A kutatás végére 97-en haltak meg közülük: 19-en szív- és érrendszeri betegségben, 46-an rákban, 32-en egyéb okok miatt.

A kutatás kimutatta, hogy a halál kockázata kétszer nagyobb volt azoknál, akik napi három órán át vagy annál is tovább ültek a tévé előtt, mint akik naponta legfeljebb egy órán át tették ezt. A kétszeres kockázat akkor is nyilvánvaló maradt, amikor sok egyéb kockázati tényezőt kiküszöböltek, hogy kizárólag a tétlen tévénézés időtartamának hatását vizsgálhassák. Nem találtak jelentős összefüggést azonban a számítógépezéssel és autóvezetéssel töltött idő és a bármilyen okból bekövetkező, korai halál kockázata között. Ennek megmagyarázására a kutatók szerint további vizsgálatok szükségesek.

Ahogy a népesség öregszik, egyre inkább uralkodóvá válnak a mozgást nem igénylő tevékenységek, különösen a tévénézés. Ez tovább növeli az idős kor egészségügyi kockázatait. Eredményeink fényében a felnőtteknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy többet mozogjanak, és kerüljék a tétlenség hosszú óráit. A tévénézés idejét korlátozzák napi egy-két órára – mondta Martinez-Gonzalez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik