Ezen a héten a brazíliai futball-világbajnokság miatt kitört zavargások okainak kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye arról, hogy a futball világbajnokság költségei ilyen mértékűek, miközben a rendező országban hatalmas a szegénység?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Farkas Pál
Buddhista tanító
Hétköznapi megközelítésben a kérdésen kedvünkre elmélkedhetünk, és számtalan választ találhatunk rá, attól függően, mennyire tágas a perspektívánk. Minden kérdés újabb kérdést szül, és a válasz sosem lesz kielégítő. Gondolhatjuk azt, jobb lett volna ezt a hatalmas pénzt inkább a szegények megsegítésére fordítani. Gondolhatjuk azt, ez a befektetés éppen a szegények érdekében történik, hiszen hatalmas bevételt hoz, amit majd az ő megsegítésükre lehet fordítani. A kérdésre ilyen módon sosem születik kielégítő válasz.
Voltaire Candide-ja jut az ember eszébe, vajon világunk lenne-e a létező világok legjobbika? A Buddha értelmezése szerint egy ilyen kérdés csak a válaszoló szemszögéből közelíthető meg, hiszen tanítása szerint a világ kinek-kinek nem más, mint személyessé váló emberi tapasztalatai összessége. Azaz eleinte bizonyára sok bajunk és nehézségünk adódik világunkban, hol magunkkal szemben érzünk elégedetlenséget, hol az életterünk tűnik kedvezőtlennek, amint azonban előrehaladunk az erények, az elme pallérozása és a megértés útján, egyre inkább a valóságnak megfelelően látjuk a dolgokat, felismerjük azok változásának törvényszerűségeit, és megváltoztatásának lehetőségeit. Ha felismertük és meghatároztuk az utat, már csak türelmesen és kitartóan végig kell járnunk, éber jelenléttel és tiszta tudatossággal világosan látva és elvégezve teendőinket. Aki az út végére jut, nem gondolkodik már a jó és rossz fogalmi kereteitől béklyózva, szabad és boldog. Látja, hogy az országban szegénység van, és azt is, hogy egy ilyen rendezvény rendkívül magas bevételt hozhat, tehát a saját területén mindent megtesz azért, hogy ez a pénz oda kerüljön, ahol legnagyobb a szükség. Ha ez sikerül, örvendezik, ha nem, megőrzi nyugalmát.
Mézes Zsolt László
Evangélikus lelkész
A kérdés azért nagyon összetett, mert egyrészt a vallások szociális érzékenysége – annak kívánalma, hogy az igazság és igazságosság érvényesüljön társadalmi kérdésekben – igen magas, másrészt a vallások, és köztük a kereszténység nem csak a szociális érzékenységről szól, sőt – merem állítani – elsősorban nem arról.
Az más kérdés, hogy manapság a vallásokat ezzel az érzékenységgel azonosítják leginkább. Ha keresztény egyházról szólunk, de talán bármilyen egyházzal így van ez, akkor annak karitatív tevékenységet “kell” végeznie: ételt osztania, kórházat, iskolát fenntartania stb. Furcsa módon éppen valláson kívüli nézőpontokból fogalmazódnak meg ilyen nézetek, mintegy elvárásként kívülről a vallás, egyház felé.
De visszatérve témánkra: egy sportrendezvényt, vagy bármilyen más világi rendezvényt általában nem egyház szervez, vagy nem szervez. Sőt, szinte semmilyen befolyással nem bír annak megrendezésére, vagy meg nem rendezésére – még akkor sem, ha lehetnek (de általában nincsenek) egyházvezetők részéről ajánlások, vélemények, vagy ellenvélemények ezekkel, vagy hatásaival kapcsolatban.
Egy olyan társadalomban élünk, ahol a vallás (mint Istenkeresés) és az egyház (mint ennek tere és kerete) nem a fő szerepet játssza. Éppen ezért az egyház csak a partvonalról szemlélheti mindezeket. De tulajdonképpen mit is tehetne? Tiltakoznia kellene a sportrendezvények ellen? Ha igen, akkor ilyen szemlélettel tiltakoznia kellene minden felesleges kiadás ellen is, ami nem a szociális egyenlőtlenségek megszüntetését célozza, vagyis a kultúra szinte minden formája ellen – mert ezek sem csökkentik a szegénységet… Látható tehát, hogy ha az egyházakat csak szociális intézményeknek tekintjük, akkor az olyan szemléletet tükröz, amely nem veszi figyelembe az Emberfiának ama mondását: “Nem csak kenyérrel él az ember…”
Képek forrása: Europress
Radnóti Zoltán
Rabbi
A politikai döntéseket elég nehéz józan ésszel megítélni.
A Tóra nem írja elő a vagyonegyenlőséget. Van gazdag és szegény. Ám a gazdagnak külön kötelességei vannak, szegény társa irányába. Ha ezt mind megteszi, akkor áldás lesz keze munkáján, és mindenen, bármit is tesz.
Mózes ötödik könyve (15:7-8) így mondja „Ha közötted szegény lesz, aki testvéreid egyike, bármely kapudban, az országodban, amit az Örökkévaló a te Istened neked fog adni, a szegény testvéred előtt ne keményítsd meg szívedet, ne zárd be a kezedet. Hanem nyitva nyissad meg a kezedet és adj neki kölcsönt a szüksége szerint, amennyi hiányzik neki.”
Áldott emlékű rabbijaink több helyen említik – pl. a Talmudban – az adományozás héberül – cedáká- fontosságát.
Logikusan merül fel a kérdés, vajon miért is vagyok én arra kötelezve, hogy másoknak adjak a saját vagyonomból?
A cedáká szó, igazságot jelent.
Májmonidész – egy 11. századi Egyiptomban élt rabbi – igen érdekes értelmezést ad az adományozás mikéntjére, ami bárki számára elérhető: az Örökkévaló úgy rendezi a vagyoni viszonyokat, hogy azok kissé össze legyenek keverve, így a szegények vagyonának egy része, a gazdagoknál legyen, így csak visszaadják. – ezen kommentár szerint az adakozás folyamán mindkét ember valamivel több lesz.
1) A rászoruló ember anyagiakkal gyarapodott, ami számára fizikai és lelki biztonságtudat.
2) Az adakozó ember azonban minden alkalommal, amikor örömmel, jó szívvel és azzal a szándékkal ad egy szegény embernek, hogy jót tegyen vele, azáltal ő teljesebbé válik, és egyre jobban építi be a személyiségébe a nagylelkűség tulajdonságát.
Így neveli önmagát (és családját), hogy távol tartsa magát a rossz tulajdonságoktól, az irigységtől vagy a büszkeségtől.
A cedákát örömmel és kedvesen kell adni, vigasztaló szavakkal kísérve.
Aki haragos arccal ad, hiába ad akár nagy összeget, nem értette meg a parancsolat lelki hátterét.
Azaz, arra biztatom a stadionépítő Brazil vezetőket, hogy csakis akkor lesznek maradéktalanul sikeresek, ha a Tórában leírt támogatási rendszer alapelveit elfogadják. Ez az együttélés törvénye…
Sulok Zoltán Szabolcs
Muszlim hitoktató
Az iszlám vallás az élet alapvető feltételeihez való jogot általános emberi jogként határozza meg. Ezt modern szóhasználattal úgy határozhatnánk meg, hogy az adott helyen a létminimumot mindenki számára biztosítani kell. (Korán 51:19) Ennek érdekében az iszlám gazdasági rendszere a javakat három csoportra osztja: alapvető, szükséges és luxus javak. E csoportosítás szerint az alapvető javak a létminimumot jelentik (pl. víz, élelem, lakás stb.), a szükséges javak az élet kényelmét hivatottak biztosítani (pl. hideg-meleg vezetékes víz a lakásban), míg a luxus javak olyan dolgokat takarnak, amelyek vallásilag megengedettek, de nem szükségesek a kényelmes élethez (pl. sportautó, sokadik pár cipő stb.).
A vallásjog szerint egy államnak addig nem lehet a luxus javakra költenie, amíg az alapvető, illetve a szükséges javakat nem biztosította polgárai számára. Ha az állam egy költséges beruházással – az áttételes hatásokon keresztül – az ország létminimum alatt élő polgárainak a helyzetét javítani tudja, akkor az hasznos és kívánatos. Ugyanakkor az olyan költséges állami beruházások, amelyek csak a tehetősebbeknek biztosítanak anyagi gyarapodást, igazságtalan cselekedetek, amelyeket kerülni kell. Így pl. egy olyan esemény, mint a labdarúgó világbajnokság megrendezése olyan országban, ahol nagy a szegénység, várhatóan nem a létminimum alatt élők számára lesz hasznos, hanem a gazdagabbaknak biztosít további gyarapodási lehetőséget, amiből várhatóan semmi sem áramlik a nyomornegyedekbe. Ha mindez még költségvetési deficittel is párosul, akkor a kár nagyobb, mert ilyen esetben a közpénzeket, az ország vagyonát a gazdagok érdekei szerint költik el, miközben az eladósodás terheit a szegények is viselik, ami óriási igazságtalanság.
Gandharvika Prema deví dászí (Szilaj Péterné)
Vaisnava (Krisna hívő) lelkész
Ez a jelenség kitűnő példája az anyagi teremtésre jellemző kettőségeknek: gazdagság – szegénység. Bennem együttérzést ébreszt a szegénységben élő emberek tehetetlensége és kiszolgáltatottsága, és borzasztónak találom a velük szemben alkalmazott lépéseket. Ellenszenvemet még inkább erősíti az a tudat, hogy mindeközben bőségesen lenne forrás arra, hogy némiképp javítani lehessen a helyzetükön – már amennyiben a médiában megjelent információk nem nélkülöznek fontos információkat.
Az ideális emberi társadalmakban – amilyen a Védák tanításain nyugvó társadalom is volt – a perifériára sodródó embereken mindig volt ki segítsen, legalább olyan mértékben, hogy a létfenntartásuk biztosítva legyen és ne csorbuljon emberi méltóságuk. A tehetősebbeknek kötelességük volt a szegények megajándékozása, a vagyon egyenlő mértékű szétosztása, tehát maga a közösség gondoskodott arról, hogy ne csússzon le senki a társadalmi ranglétra legalsó foka alá. Sajnos manapság ez a rendszer nemhogy nem működik, de a futballhoz hasonló, szenvedéllyé fajuló játékok miatt még tovább erősödnek az egyenlőtlenségek, kiéleződnek az ellentétek. A labdajátékok eredeti rendeltetése a társas szórakozás, ezzel ellentétben mára hatalmas üzleti érdekeknek alávetett tömegszórakoztatássá vált.
A Föld, mivel Isten tökéletes teremtésének a része, elegendő forrást biztosít ahhoz, hogy mindenkinek meglegyenek az alapvető szükségletei. Az egyenlőtlenségeknek a fő oka a mohóság, mely arra készteti az embert, hogy többet halmozzon fel magának, mint amennyire valójában szüksége van az élethez. Egyesek többlete mások hiányában jelentkezik és az egyensúly felborul. Mindenki, még a futballrajongók is tehetnek azonban azért, hogy a mérleg némiképp visszabillenjen, ha megosztják feleslegüket a nélkülözőkkel.
