Foci

Adams bátyja a Ferencvárosban tréningezik

Akeem Adams  (Akeem Adams )
Akeem Adams  (Akeem Adams )

A zöld-fehérek csapatánál edz Akeem Adams testvére. Az együttes trinidadi játékosát továbbra is műszív tartja életben a városmajori klinikán, s bár szívinfarktusa óta három hét is eltelt, állapota még mindig válságos.

Akini Adams, a Akeem idősebb testvére is focista, kapusként szerepel hazájában. Budapesti tartózkodása miatt nem tud résztvenni csapata edzésén, így a Fradinál gyakorol nap, mint nap – írja a blikk.hu.

„Klubunk mindenben támogatja Akeemot és családját, ezért egyértelmű volt, hogy edzéslehetőséget biztosítunk Akini számára Budapesten tartózkodása alatt” – nyilatkozott Ferencváros egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazottja.

Akinit – aki a Point Fortin Civic FC csapatában tavaly ezüstérmes lett a bajnokságban – második számú kapusként tartják számon. Arról egyelőre természetesen nincs szó, hogy leigazolja a zöld-fehér alakulat, mindössze addig mondhatja magát „fradistának”, amíg haza nem utazik.

Akeem Adams állapotában továbbra sincs változás. Múlt héten negyedik életmentő műtétje során amputálták a lábát, majd felébresztették – ekkor szembesült vele, hogy milyen események zajlottak le életében az elmúlt pár hétben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik