Tudomány bbc history

Mit csináltak zseb nélkül a japánok?

A tradicionális japán öltözéknek, a kimonónak vagy a hasonló, de kicsit lazább szabású koszodénak nincsenek zsebei. Márpedig, ahogy kortól és helytől függetlenül mindenkinek, a középkori és kora újkori japánoknak is volt igényük arra, hogy a különböző használati tárgyaikat maguknál tartsák.

A nőknek egyszerűbb dolguk volt, ők ruháik buggyos ujjait vették igénybe erre a célra, a férfiak alul összevarratlan ruhaujjai azonban alkalmatlanok voltak e célra.

A megoldás: necuke

A megoldás kínai közvetítéssel érkezett Belső-Ázsiából, valamikor a XV. században. A japán férfiak a sztyeppei lovas nomádok szokását némileg átalakítva kimonójuk övére, egy selyemzsinórral függesztették fel kisebb használati tárgyaikat.

A zsinórt a végére felfűzött tárgy, a necuke (a szó feltehetően a „gyökér” és a „rögzíteni” japán szavak összetételéből származik, utalva arra, hogy az első darabokat gyökerekből faragták) rendeltetése az volt, hogy ne engedje átcsúszni az öv alatt a zsinórt, illetve ellensúlyt biztosítson a végére erősített „hasznos teher” számára.

YOSHIKAZU TSUNO / AFP

Státuszszimbólummá vált

Az első necukéket főként harcosok viselték, és elsősorban erszényüket, gyógynövényes dobozkáikat aggatták rájuk, és az ekkoriban uralkodó, évszázados békés időszak alatt hamar státuszszimbólummá váltak. Nem is a japánokról lenne szó persze, ha nem fejlesztették volna művészi szintre, már-már külön művészeti ággá a necukék készítését. A legkülönbözőbb anyagokból, aprólékos munkával, gazdag szimbolikával faragták e tárgyakat a mesterek.

Tovább növelte jelentőségüket a dohány és – a portugálok révén – főként a pipázás szokásának behozatala az országba. A függőséget okozó szokás az időszakos tiltások ellenében is rohamléptekben terjedt a tehetősebb japánok körében, akiknek így már dohányos zacskójukat, pipatartó tokjukat és tűzcsiholó eszközeiket is állandóan maguknál kellett hordaniuk.

Japánban alig maradt

A necuke készítés aranykora aztán a XIX. században köszöntött be, ekkor már szinte minden egzotikus és drága anyagból, követhetetlen formai változatosságban készültek az apró faragványok. A XX. században aztán a tradicionális viseletek háttérbe szorulásával a necukék kora is leáldozott.

A sors furcsa fintora, hogy miután a nyugati gyűjtők felfedezték magukat a könnyen szállítható, gyönyörűen megmunkált kis tárgyakat, olyan keresletet generáltak a necukékre, hogy ma messze több ilyen van a világ múzeumaiban, mint a szigetországban, ahol az elmúlt évtizedekben készült darabokon kívül alig-alig lelhető fel eredeti necuke.

Kiemelt kép: TORU YAMANAKA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik