Orosz Dénes, bár filmográfiája egészen sokszínű képet mutat, jelen állás szerint mégis a blikkfangos alaphelyzetű romantikus komédiák rendezőjeként fog bevonulni a magyar filmtörténetbe. Ennek oka, hogy a nagy közönségsikerrel és komoly nézőszámmal járó filmjei között eddig látunk egy újra és újra másik nőt a barátnőjeként az otthonában találó férfit (Poligamy), egy homoszexualitásából Tompos Kátya kedvéért kigyógyuló Csányi Sándort (Coming out), most meg egy megállapodni képtelen, haldokló anyja kedvéért terhes barátnőt behazudó férfit.
Az alaptörténet szokásosan tekervényes: Gergő, a filmkritikus képtelen megállapodni, minden nőben talál valami kivetnivalót, így inkább száll ágról ágra – és itt kihagytam az ágyról ágyra geget, mert nem Orosz Dénes filmjében vagyok kritikus. Pedig imádott anyukájának más vágya sincs, mint egy unoka – no meg egy új szív, a mama ugyanis olyan súlyos beteg, hogy bármelyik nap az utolsó lehet. Így kisfia, hogy felvidítsa utolsó napjait, kieszel egy kegyes hazugságot, lefizeti a lökött szomszéd lányt, a régebben sztriptíztáncosnőként dolgozó Sacit, hogy egy rövidke látogatás idejére adja ki magát Gergő barátnőjének – a lány ugyanis öthónapos terhes. Ám hirtelen megérkezik a várva várt új szív, és a mama rohamos javulásnak indul, ami jó hír ugyan, de azzal is együtt jár, hogy a fiataloknak folytatniuk kell a hazudozást, kénytelenek összeköltözni, és Gergő víg agglegényélete egyre kevesebb mozgástérrel bír, miután egyre több ismerős hiszi el, hogy ő és Saci valóban közös gyereküket várják, és az izgatott leendő nagyi is ezerrel pörög az érkező gyerek körül.
Orosz sokkal jobb forgatókönyvíró, mint rendező, abban az értelemben, hogy a történet mozgatása jól megy neki, a sztori nem ül le, sőt, egész élvezetesen halad előre, és a humorérzéknek sincs híján, a poénok többnyire ülnek, ha nem is térdcsapkodósak, de jut valami a sznoboknak, a szóviccpártiaknak és a klasszikus bénázós humor kedvelőinek is. Engem speciel az első jelenetben megvett, amikor nevetségessé teszi a Lehetsz király című musical-örökbecsűt. Orosz emellett tud mindent a romantikus komédiákról, még ha azt, hogy milyen férfi- és nőképet mutatnak az erősebb kortárs példák, nem is igazán veszi figyelembe, és az eszköztárat üzembiztosan alkalmazza is, van meet-cute, bonyodalom, szikrapattogás, comic relief jóbarát, mellékszál-románc, a szíve és esze között meghasonuló főhős is stimmel és nagy gesztus is akad, tényleg, a Nagy Romkom Kódex minden eleme felvonul.
Viszont azok a rendezői kvalitások, amelyek mentén egy filmes életszerű, gazdag és azonosulható karaktereket és átélhető helyzeteket tud vászonra álmodni, esetleg valamiféle mélyebb üzenetet – már ami túl van azon, hogy „miért a kurvákat nézik le, és nem azt, aki kurvázik?” – átadni mindezzel, kevésbé mutatkoznak meg a Seveledben. Orosz és írótársa, Várady Zsuzsa úgy alkották meg a Seveled karaktereit, mintha még életükben nem találkoztak volna hasonló figurákkal, vagy úgy általában, a valóság elemeivel:
Nem ilyenek a nők, amikor messze földön híres csajozógépekkel jönnek össze: nem rendeznek jelenetet, ha a pasi, akivel párszor szexeltek egy jót, kitáncol a még ki se alakult kapcsolatból, bár tudom, hogy a NER-ben igazi botrány a fiatal, egyedülálló, gyermektelen és promiszkuis nő gondolata. Nem ilyenek az átlagos budapesti albérletek, pláne azok, amelyeket egy filmkritikus megengedhet magának, úgy általában, egész Budapest sem ilyen, mintha nem is itt játszódna a film. És bár messze Tenki Réka karakterének van a legtöbb életszaga, köszönhetően főleg a majdnem hitelesen trampli beszédstílusának, de még nála sem tűnt fel az írócsapatban senkinek az a finom kis ellentmondás, hogy Saci egyik jelenetben legalja mulatósra bababulizik a világtörténelem legocsmányabb otthonkáiban, egy másikban meg csipkefinom jazzt hallgat és Dosztojevszkijről értekezik előírásos kisestélyiben. Persze értem, hogy a Micsoda nő noteszéből kölcsönöztünk néhány lapot, de azért a hollywoodi tündérmesétől nagyon messze járunk.
Ha már a filmes referenciáknál tartunk, érintettként engedtessék megjegyeznem azt is, hogy ha a kulturális újságírók és filmkritikusok ilyenek lennének, megérdemelnék mind nemcsak a lapjuk felszámolását, de a szívlapátot is. Azt a fenti valóságellenőrzés után mondanom sem kell, hogy egyetlen magyar médiumnak sincsen ilyen cool indusztriális designban megtervezett szerkesztősége, a Cosmopolitannél sem öltöznek ennyire trendin a dolgozók, az újságcikkek a legritkább esetben születnek úgy, hogy először a cím van meg, interjút pedig már nagyapáink korának firkászai sem kisnoteszbe jegyzeteltek. Az is érdekes kérdés, hogy miért választ valaki épp egy filmkritikust főszereplőjének, ha aztán ezzel semmit nem kezd, néhány kínos kedélyeskedésen kívül – pedig mennyi magas labda van egy filmrajongó, megállapodni képtelen figurában: legyen az álomnő szexi, mint a rabszolgaruhás Leia, ragyogóan okos, mint Tilda Swinton a Halhatatlan szeretőkben, varázslatos, mint Amélie, mit tudom én.
Ilyen remek színészekre tehát ennyire egysíkú, ripacs karaktermaketteket írni, hát, minimum pazarlás, és kultúraellenes bűnnek is csak azért nem nevezem, mert filmszerepet adni egy magyar színésznek mégis csak a legnagyobb kultúratámogatás, ami ma Magyarországon lehetséges. Ki is fizetődik, a Sevelednek ugyanis messze a legjobb része a színészgárda és az ő alakításaik. Básti Juli még úgy is fenséges, hogy ennél közhelyesebb helikopteranyut rég láttunk, megrogyott szívbetegként épp olyan hiteles, mint másodvirágzását élő végzet asszonyaként, Tenki Rékát fentebb már méltattam, de álljon itt is egy főhajtás az erőfeszítésért, amivel életet lehelt Saci alakjába, Mészáros Béla pedig annyival jobb színész, mint amit a szerepe megkövetelt, hogy vele kapcsolatban leginkább az az alázat emelhető ki, amivel megoldotta feladatát. Az olyan briliáns mellékszereplőkért, mint Rezes Judit, Dér Zsolt, Mészáros Máté, Bodrogi Gyula vagy Cserhalmi György is sokat megbocsátunk Orosz Dénesnek.
A film hibái ugyanakkor csak némi célzott figyelemmel válnak láthatóvá, és, mivel a fentiekből talán nem nyilvánvaló, ezért álljon itt külön kiemelve is: a Seveled összességében egészen jópofa kis romkom, amin személy szerint remekül szórakoztam, és ami emellett simán megugorja azt, amit a zsánertől az átlagnéző elvár. Az már más kérdés, hogy ez a léc, sajnos, hagyományosan nincsen túl magasan: jól kinéző főszereplők némi vicces és romantikusnak kikiáltott bénázás után szép üzembiztosan jöjjenek össze, éljenek boldogan, amíg meg nem halnak, közben szóljanak valami helyre kis dalocskák, kész, csapó. Hogy elvárható-e egy közönségfilmtől, hogy emelje ezt a bizonyos lécet, azon majd sznob kulturális újságírók elmerengenek trendi kollégáik körében, bár a Seveled válasza erre a kérdésre elég egyértelmű.
Seveled – magyar romantikus vígjáték, 90 perc – értékelés: 7/10
Kiemelt kép: InterCom
