Karácsonyi adománygyűjtést indított a budapesti Szent János Kórház, a Facebookon közzétett, december 1-től 24-ig tartó akciójuk szomorú képet fest az intézmény helyzetéről — írta meg a Magyar Hang.
A poszt szerint a kórházi osztályok vezetői összegyűjtötték a hiányzó fogyóeszközök listáját, melyet folyamatosan frissítenek.. Az adományokat a főbejáratnál elhelyezett szekrénybe lehet betenni. A felsorolásban december 3-án ezt követően olyan tételek szerepelnek, amelyek meglétét egy kórházban feltételezni lehet.
- A lap szerint a kardiológián elsősorban a hajléktalanok ellátásához szükséges eszközökre lenne szükség, itt a következő adományokat látják szívesen: evőeszköz, tisztálkodószer, pelenka, hőmérő, meleg téli ruha, cipő. A karácsonykor bent fekvő betegek számára jó szívvel látnak szaloncukrot, kis asztali díszeket, esetleg fenyőfát.
- A II. belgyógyászati osztályon a digitális lázmérő és a vérnyomásmérő mellett tisztítószereket, párnát, takarót és evőeszközt várnak.
- A gyermeksebészeten a papucs, a frottírtörülköző és a vízforraló is hiánycikk, de villanyégőt, csaptelepet, zuhany gégecsövet, mikrohullámú sütőt, hűtőszékerényt is szívesen fogadnak. De húsz darab vécéülőke is sokat segítene.
- A gyermekosztályon mosószer, lázmérő és elektromos szúnyogirtó mellé kéztörlőt, vécépapírt és vécéillatosítót is fogadnak.Szükség lenne gumikesztyűre is.
Hozzáteszik: akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját „örökbe fogadhatja”.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI