Belföld vélemény

A magyar foci legújabb felfedezettjéről Moldova tejellenőr hőse jut eszünkbe

A cseh miniszterelnök esete az állambiztonsággal. A világ több Európát akar. Szándékos félrevezetés lett volna a balkáni partraszállás terve? Írások a legújabb Élet és Irodalomból.

Széky János: Az elhárító díja

A bársonyos forradalom harmincadik évfordulóján, pontosabban egy nappal előtte, november 16-án az eltelt harminc év legnagyobb kormányellenes tüntetését tartották Prágában. A tavasz óta rendszeres megmozdulásokon nemcsak azért követelik Andrej Babiš miniszterelnök távozását, mert – az OLAF és a rendőrség szerint csalással – magánemberként a saját vállalkozása javára térített el uniós pénzeket, és hogy ezt jogilag elkenje, még az igazságügy-minisztert is lecserélte. Szemtanúk szerint a transzparensek fele arról szólt, hogy nem kell nekik „estébák”.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban.

Legalábbis a miniszterelnöki poszton. A köznyelvben elterjedt szót az StB rövidítésből képezték, a Státní Bezpečnost, azaz Állambiztonság kezdőbetűiből. Babišt Pozsonyban szervezték be, a kémelhárítás megbízottja volt 1980-tól; ez a magyar III/II-nek felel meg. Csehországban és Szlovákiában nincs olyan különbségtétel, mint nálunk, hogy törvényesen csak a belső elhárítás (III/III) tisztjei és besúgói számítanak rosszembernek;

ott tudják, hogy a kommunista titkosrendőrség egyes osztályai ugyanahhoz a kártékony szervezethez tartoztak, és ugyanúgy a diktatúra fenntartásáért dolgoztak.

További különbség, hogy a nevek hozzáférhetők, főként Bukovszky László érdeméből, aki előbb a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltárát vezette, majd a cseh Állambiztonsági Levéltár igazgatója lett.

Babiš nagyon a szívére vette, hogy estébáknak nevezték, és arra hivatkozott, hogy minden bíróságon kimondták: nem volt az. Csakhogy míg a korrupciós botrányát, mondjuk úgy, menedzselni tudta az igazságügyi miniszter lecserélésével (szeptemberben a minisztérium alá tartozó ügyészség ejtette a vádat), az állambiztonsági érintettségéről nem mondott igazat: 2017-ben Szlovákia Alkotmánybírósága felülbírálta a rendesbírósági ítéletet, miszerint Babišt szabálytalanul regisztrálták az állambiztonsági szervezet könyveiben; aztán a strasbourg-i emberi jogi bíróság is elutasította a szlovák állam ellen benyújtott keresetét.

Szelényi Zsuzsanna: Európa – globális politikai szereplő?

A világnak több Európára van szüksége, a világ több Európát akar. Úgyhogy lépnünk kell!

– ezekkel a szavakkal nyitotta meg beszédét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke, mikor bemutatta jelöltjeit a nyilvánosságnak. Szavai egy új, a világ felé sokkal nyitottabb Európát hirdettek meg, amelynek célja, hogy a világ politikai színpadán felvegye a versenyt riválisaival, mindenekelőtt Kínával – és a szövetségessel, az Egyesült Államokkal, amelyben Európa már nem bízik.

Von der Leyen és huszonhét fős csapata december 1-jén, egy hónap késéssel veszi át az Európai Bizottság vezetését, amit türelmetlenül vár mindenki Brüsszelben. A Bizottság felállásával véget ér a hónapok óta tartó tervezgetés, politikai sakkozás és a vele járó bizonytalanság, mozgásba lendül végre az unió motorja.

Bizonyára ez a sietség magyarázza, hogy az Európai Parlament, miután példátlan módon elutasította Von der Leyen három jelöltjének jóváhagyását, köztük Trócsányi László korábbi magyar igazságügy-miniszterét, az elmúlt héten végül gyorsan megerősítette az utólagosan jelölt három biztost, a francia Thierry Bretont, a román Adina-Ioana Văleant és – a fenntartások ellenére – a magyar jelöltet, Várhelyi Olivért. A képviselők erősen kétkedtek, hogy szomszédsági ügyekért felelős biztosként Várhelyi képes lesz-e Orbán Viktortól függetlenül képviselni az Európai Uniót például a Balkánon vagy a Kaukázusban, ahol a magyar kormánynak zavaros ügyei vannak; a kételyeket azonban egyelőre sikerült eloszlatnia a jelöltnek.

Kovács Zoltán: Szövegértési nehézségek

Donald Tusk az Európai Néppárt zágrábi tisztújító kongresszusán tíz napja beszédet mondott, amelyben harcot hirdetett a populizmus ellen: „Semmiképp nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak – mondta –, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal.”

Világos beszéd, a populisták, manipulátorok és autokraták helyére beírhatta volna mondjuk, Matteo Salvini, Marine Le Pen vagy éppen Geert Wilders nevét, meg persze Orbán Viktorét. Európa, de alighanem a világ összes pontján Tusk gondolatait éles üzenetként értékelték, pontos címzettekkel. Az Európai Tanács hamarosan leköszönő vezetője, illetve a kereszténydemokrata pártcsalád frissen megválasztott elnöke feltehetően a gyengébb felfogású érdeklődők kedvéért hangsúlyozta még, hogy az Európai Néppártban zajló belső vitára reagálva minden tagpártnak, nem csak a Fidesznek címezte szerdai beszédét.  Vagyis, mondta Tusk, elsősorban a Fidesz-nek, de rajta kívül még másnak is, az összes politikai manipulátornak.

Mármost hogyan értelmezte a kormányhoz nőtt Magyar Nemzet a kereszténydemokrata elnök zágrábi kijelentését? „Egyáltalán nem a magyar kormánypártnak címezte” – írta a lap, és mintegy bizonyítékul hozzátette, a lengyel politikus saját bevallása szerint is jó barátságot ápol Orbánnal.

Ez is egy lehetséges gondolkodásmód:

akivel egyetértek, azzal barátok vagyunk, akivel nem, azzal haragban.

Ez így igen lapos, de minden további nélkül megközelíthető a világ így is.

Zilahi Sebess Péter: Szándékos félrevezetés lett volna a balkáni partraszállás terve?

Hetvenöt évvel Magyarország német megszállása után a háborús magyar külpolitika megkérdőjelezése ismét felkeltette néhány történész érdeklődését. A viták központjában egy balkáni partraszállás feltételéhez kötött fegyverszünet keresése áll. Sokan e partraszállás lehetőségét angolszász megtévesztésnek vélték, olyan cselnek, amely arra volt hivatott, hogy Magyarországon tartson több Wehrmacht-hadosztályt, amely egyébként a közelgő normadiai partraszállás kivédésére lett volna bevethető. Az erről folyó vitában az az állítás is elhangzott, hogy az angolszászok részéről mindez nem csupán csel volt, hanem cinikus provokáció is, és annak ellenére kitartottak e terv lebegtetése mellett, hogy tudták, milyen következményekkel járna a magyar lakosság – különösképpen a zsidóság – számára a német megszállás. Ez be is következett a rettegett következményekkel együtt.

Hegyi Iván: Futballselejtezők után

A magyar labdarúgó-válogatottal az idén sem történt semmi különös, az együttes „hozta” az utóbbi négy évtized korántsem szívderítő átlagát. Attól fogva, hogy mindmáig utoljára egyenes ágon jutott ki az Európa-bajnokságra – amelynek végjátéka 1972-ben még nem huszonnégy, hanem négy csapatos volt –, tizenkét Eb-selejtezősorozat zajlott le; legjobbjaink hatszor a negyedik, háromszor a harmadik, egyszer a hatodik helyet szerezték meg, s akkor voltak két alkalommal másodikok (az 1976-os, illetve az 1980-as torna kvalifikációs szakaszában), amikor a csoportelső mögötti pozíció még semmit nem ért. Azért a hetvenes évek kiesőit szívesen reaktiválnánk, ha lehetne, de olyan messzeségbe kalandozunk, hogy néhányan közülük már nem is élnek.

Momentán egy huszonhat éves akadémista a magyar futball legújabb felfedezettje, ami tökéletesen jellemzi a hazai labdarúgás szavakban szűnni nem akaróan javuló, a valóságban viszont vigasztalanul változatlan helyzetét.

Az embernek Lami Árpád jut az eszébe: Moldova György tejellenőr hőse harminchét esztendős korában kérte felvételét az FTC-serdülőbe, és lelkesedésével annyira meghatotta az edzőt, hogy – „negatív korengedéllyel” – balbekket játszhatott a zöld-fehér kölyök háromban.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik