Kultúra

Az MMA is megszólalt Gothár zaklatási ügyében

Ők döntenek a Nemzet Művésze díj kiosztásáról és esetleges visszavonásáról is.

Múlt kedden robbant ki a Katona József Színház zalkatási botránya, majd pár napon belül kiderült, hogy Gothár Péter volt az elkövető, akivel szerződést bontottak és kitiltották a színház teljes területéről. Gothár nyilatkozatban kért bocsánatot, és másik munkahelyén, a Katona mellett pedig másik munkahelye, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is belső vizsgálatott indított az ügyben. Most az MMA is megszólalt az esettel kapcsolatban:

Mint a Nemzet Művésze díjat kezdeményező és a díj gondozását ellátó köztestület, a Magyar Művészeti Akadémia elvárja a közvetlenül érintettektől – így a Nemzet Művésze díjjal rendelkező Gothár Pétertől, valamint az üggyel kapcsolatban belső vizsgálatokat már megindító Színház- és Filmművészeti Egyetemtől és Katona József Színháztól –, hogy tetteikben és nyilatkozataikban a magyar művészek közössége egészének érdekét, valamint a művészek által a művészeknek adható és egyben legmagasabb díj méltóságát szem előtt tartva járjanak el

– írják közleményükben, amelyben emlékeztetnek arra, hogy a Nemzet Művésze díj Bizottság a legmagasabb állami művészeti elismeréssel, a Kossuth-díjjal kitüntetett művészek testülete, amely a Nemzet Művésze díj odaítélésről határoz.

A díj érdemtelenség esetén történő visszavonásáról és az ezzel kapcsolatos eljárás lefolytatásáról ugyancsak kizárólagosan a bizottság dönthet.

Az MMA – nem ismerve a folyamatban lévő vagy már lefolytatott vizsgálatok eredményét – az ügyben vizsgálatot folytatók megfelelő intézkedését kéri, amennyiben a jogi felelősségre vonás szükségessége felmerül, hiszen ez esetben már nem felsőoktatási vagy előadóművészeti szervezet által kezelendő kérdésről van szó.

„A Magyar Művészeti Akadémia a fentiek okán indokoltnak tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Katona József Színház részéről a Bizottság tájékoztatását a belső vizsgálatok végeredményéről”

Hétfőn Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója is megszólalt a Katona zaklatási botránya kapcsán. Szerinte az egész magyar kultúra a kárvallottja az ügynek, aminek felelősségét a bűnösöknek viselniük kell. De a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésén azt is mondta, hogy  „mindannyiunk felelőssége, hogy valami változás történjen”.

Vidnyánszky Attila vándorfesztivállá alakítaná a POSZT-ot
A Nemzeti igazgatója színházi zaklatási botrányokról is beszélt.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik