Élet-Stílus

Súlyos árat fizetett Éva a mellplasztikáért

Az utóbbi négy hónapban háromszor kellett műteni a 46 éves asszonyt, akinek először elfordult az implantátuma, majd szétnyílt a sebe – írja a Blikk.

Kártérítési pert indít plasztikai sebésze ellen H. Éva, aki először tíz éve rakatott be egy 290 köbcentis implantátumot, majd miután kiderült, hogy az a rákkeltő PIP szilikonból készült, ki kellett cserélni. Ha már csere, akkor 110 köbcentivel nagyobb betétet kért.

„Pár héttel később a jobb oldali mellem kezdett megváltozni. A következő kontrollon közölte az orvos: az implantátum átfordult a tengelye körül, ezért újra kell műteni” – mesélte el Éva a Blikknek kálváriája kezdetét.

Szerinte a seb tisztulásához szükséges csövet nem tették be a sebbe, ezért a bal melle belilult, fájt, eltorzult, feldagadt, majd negyedszerre is operálni kellett, ám ugyanazt a szilikont kapta vissza. Ezután vérezni kezdett a melle. Megműtötték, de pár nap múlva szétnyílt a seb, kilátszott az implantátum, és a gennyedzés sem enyhült. Ezután egy másik orvos kivette az implantátumokat, és azóta azok nélkül él.

Éva ezután ügyvédhez fordult, mert csonkának érzi a mellét, valamint a folyamatos műtétek miatt nem tudott elhelyezkedni, és a magánélete is tönkrement.

Sokszor a sikeres plasztika is kudarc

Hatalmas, dagadt ajkak, röhejes fenék, műanyagbabab-arc – íme pár horrorisztikus plasztikai sebészeti eredmény:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik