Élet-Stílus

Kis híján meghalt a lapos feneke miatt

Kerek feneket akart, de rossz módszert választott. A kétgyermekes anya kis híján belehalt a szilikonkúrába.

Egy hónapig volt kómában, mind a két kezét, sőt a két lábát is amputálták az orvosok annak az amerikai asszonynak, aki a feketepiacon beszerzett – egyébként ipari használatra szánt – szilikont injekcióztatott a fenekébe. Később a Botched Bodies című tévéműsorban elmondta, csak azért vállalkozott a kezelésre, mert ezt megelőzően éveken át szenvedett kisebbségi komplexusban a lapos feneke miatt.


Képek forrása: Daily Mail 

Apryl Brown felelőtlenségéért és hiúságáért azonban nagy árat fizetett. Az ipari szilikon, amit egyébként fürdőszobák vízhatlanítására használnak, rettenetes pusztítást és elképzelhetetlen fájdalmat okozott. „Az igazi gondok az első néhány injekció után kezdődtek” – mesélte az asszony. „Először csak viszketett, majd fájni kezdett, de annyira, hogy se enni, se aludni, se koncentrálni nem tudtam. A mélypont egy szombat esti buli után jött el, amikor szinte önkívületi állapotban levakartam róla a bőrt” – mondja szégyenkezve az asszony.

Aprylnek szerencséje volt, hogy a testvére aznap átjött hozzá, így mikor meglátta Aprylt, azonnal mentőt hívott. Kiderült, hogy a beinjekciózott szilikon komoly fertőzést okozott a nő szervezetében, ami elterjedt és már az életét veszélyeztette. „Erős gyógyszereket kaptam, hogy életben maradjak, ám éppen ezek hatására végül amputálni kellett a kezem, a lábam és a fenekem is.”

 

Az asszony egy hónapnyi mesterséges kóma után tért magához, és bár még most is nehéz elfogadnia ami vele történt, igyekszik hálás lenni minden napért. „Sokkal rosszabb vége is lehetett volna a dolognak. Meg is halhattam volna” – mondja, majd elárulja, a felgyógyulása óta arra tette fel az életét, hogy megpróbálja felhívni a figyelmet a feketepiacon tevékenykedő „plasztikai sebészek” veszélyeire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik