Élet-Stílus

„A nagyobb melleim miatt lettem jobb anya”

Azután, hogy közel két millió forintot költött új melleire, a 19 éves édesanya boldogabb, mint valaha.

A fiatal brit anyuka, Tamsin Wade azután döntött úgy, hogy egy plasztikai sebész kése alá fekszik, hogy sehogy sem tudott megbarátkozni a szülés után megváltozott melleivel. Azt mondja, tisztában volt azzal, hogy ahogy a teste többi része, úgy a mellei is megváltoznak

A 19 éves Tamsin azután döntött úgy, hogy plasztikai sebész kése alá fekszik, miután képtelen volt megbarátkozni a szülés után megváltozott melleivel. Azt mondja, tisztában volt azzal, hogy az állapota miatt a teste többi részéhez hasonlóan a mellei is átalakulnak majd, csakhogy ő a többséggel ellentétben még örült is ennek. A mellei ugyanis nagyobbak lettek, mint valaha.


Műtétje óta számtalan selfie-t készített már
Kép forrása: metro.co.uk 

„Elképesztően boldog voltam, és életemben először végre igazán magabiztos. Ám mikor a szülés után észrevettem, hogy egyre kisebbek, összeomlottam” – idézte Tamsint a brit Metro újság. A kamaszlány saját elmondása szerint hónapokig nem ment a tükörnek még csak a közelébe sem, gyűlölte a külsejét, különösen a melleit. „A depresszióm ezután még súlyosabb lett. Hiába volt velem a kisfiam, csak arra bírtam gondolni, mennyire borzasztóan érzem magam.”

Tamsin azon kapta magát, hogy nem mer emberek közé menni. „Az önértékelésem a béka feneke alatt volt. Úgy éreztem nem vagyok jó semmire, hogy rossz anya vagyok” – tette hozzá. Kisfia, Finley ekkor már két éves volt.

És ez volt az a pont, amikor Tamsin úgy döntött, változtatni fog. Hogy visszanyerje elvesztett önbizalmát, plasztikai sebészhez fordult, aki vállalta, hogy megnagyobbítja az édesanya melleit. A beavatkozásra a lány és családja közel 5000 fontot, átszámolva közel 2 millió forintot költött, de Tamsin szerint minden font megérte. „Végre visszakaptam azt, aki valójában vagyok. Újra járok emberek közé, és végre volt merszem csatlakozni a helyi kismamák csoportjához. Úgy érzem, a műtét segít abban, hogy jobb anyja legyek Finleynek, hogy több minőségi időt tölthessek vele.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik