Tech játékteszt

Látszólag alig változott, mégis óriásit fejlődött az idei Football Manager

A foci szerelmeseinek újra eljött a karácsony előtti legnagyobb ajándék: egy újabb Football Manager játék. A legélethűbb fociedzős szimulációba idén is pakoltak pár újítást, a november 19-én megjelenő FM20 főleg a tervezhetőségre és az átláthatóságra ment rá és nagyon jól is áll neki.

Október második fele olyan a Football Manager-sorozat rajongóinak, mint egy piros betűs ünnep – csak nem számít munkaszüneti napnak. Minden év októberében közli ugyanis a Sports Interactive, hogy a széria legújabb része milyen újításokkal rukkol elő. Az FM19, vagyis a tavalyi játék már megindított egy komoly átalakítást, ezért az idei programmal szemben nőttek az elvárásaink.

Sosem volt még ilyen jó fociedzőnek lenni
Mostantól saját víziónk is maradéktalanul megvalósulhat a pályán.

Ehhez képest az újítások listája nem rengette meg a világot, és bár a fejlesztők egy két és fél órás streammel próbálták kompenzálni a nem túl impozáns bemutatót, ebben annyiszor hangzott el, a „nagyban megegyezik az FM19-cel” kifejezés, hogy hamar felszaladt a rajongók szemöldöke. Az már csak hab a tortán, hogy az FM20 előrendelői csupán novemberben kapták meg a béta verziót.

Ezek után kellemes meglepetés a Football Manager 2020, és idén két szempont került előtérbe:

  • legyen könnyen átlátható,
  • és legyen jobban tervezhető a játék.

Előbbi inkább az új játékosok, illetve a cirka tíz évvel ezelőtti verziók közönségét célozta meg, az új viszont minden olyan embernél telitalálat lett, aki kicsit is szereti ezt a programot.

Tervezni, tervezni, tervezni

Kétféle FM-játékos létezik, az egyikük imád akár 20-30 évig egy klubot menedzselni, a másik viszont gyűlöli a Football Manager által generált fiktív futballistákat. Nos, akik a hosszú távú projekteket szeretik, sokáig egy csapatot irányítani, Budaörsből BL-győztest csinálni, számukra van egy jó hírünk:

imádni fogják a Football Manager 2020-at.

Még meg sem szárad a tinta virtuális szerződésünk alján, mikor a program a képünkbe tol egy ötéves tervet. Ebben lehetnek ambíciózus célok feljutásról, bajnoki címről, de vannak olyan klubok is, ahol az elnök összeteszi két kezét, ha nem esünk ki három évig. Ettől függetlenül az első megállapodás szokás szerint csak az első évről szól. A dolog akkor válik igazán izgalmassá, ha új tulajdonost kap az egyesület, akinek teljesen más elképzelése van a jövőről. Korábban a tulajdonosváltás kevésbé érintette a játékosokat, idén alaposan felforgathatja a szezont – akárcsak a valóságban.

A Boston United azt kéri, fiatalokat igazoljunk és a tabella első felében végezzünk az első idényben. Forrás: Sega

Szintén komoly változásokon esett át a futballisták monitorozása. Az FM20 egy külön menüpontot szentel annak, hogy figyelemmel kísérjük a fiatal labdarúgók fejlődését, akadnak számok, grafikonok, sőt egy rakás immár használható komment a stábtagoktól. Az idei játékban végre értelmes segítséget kapunk segédedzőinktől, ráadásul abban is a hasznunkra válnak, melyik ifjú titán kezdi bontogatni a szárnyát, akit érdemes lehet akár az első csapathoz is átirányítani.

A tervezhetőségben nagy segítség a tárgyalások átalakulása is. A program egyértelműen jelzi az ügynökök türelmét, ami sok fejfájást megelőzhet, de az ajánlatok is megváltoztak. Az új rendszerben nemcsak azt szabható meg, hogy a kezdőbe, kispadra, vagy az ifik közé szánunk valakit, hanem

olyan üzlet is köthető, ahol első évben csak a második csapatban játszik új szerzeményünk, de a második szezonra felkerül a felnőttek közé, a harmadik idényében pedig már fix kezdő lehet.

Ez életszerű ajánlat megkönnyíti a tárgyalásokat olyan esetekben is, mikor a célpontunk bizonytalan a jövőjét illetően. Ha pedig fiatalok és tervezhetőség, nagyon hosszú idő után kicsit izgalmasabbá tették az akadémiai játékosok érkezését is. Hosszú évek óta olyan rendszer működött az FM-ben, hogy minden országban egy adott napon érkeztek a fiatal próbajátékosok az összes klubba, akiket vagy szerződtetnek, vagy nem. Az idei program véletlenszerűen jelöli ki ezt a napot az országnak megfelelő időponton belül, sőt előzetesen az utánpótlásért felelős igazgatónk ad egy elemzést, milyen poszton akadnak ígéretes fiatalok, összességében mire számítsunk, sőt el is szipkázhatják nagyobb klubok a kiszemeltjeinket.

A Head of Youth Development munkában. Előrejelzés az akadémiára érkező próbázókról. Forrás: Sega

Ezzel nekünk egyébként nincs teendőnk, de egyrészt izgalmasabb ez a megoldás, másrészt újfent előre tervezhetünk, ha már tudjuk, milyen posztra várható használható fiatal. Arról nem is beszélve, ha tényleg elcsakliznak előlünk egy játékost, utána megtalálhatjuk az adott csapatban, megspórolva azon időt, amit keresgéléssel töltenénk új tehetségek után.

Apróságnak tűnhet továbbá, de nagyszerű adalék, hogy az előszezonban beállíthatunk házi szabályokat, amik alapján a játékosok büntetést kapnak. Piros lapokat, sok sárga lapot, edzésmulasztást és ehhez hasonló kihágásokat eddig is büntethettünk, de kiszámíthatlan volt a reakció. Ezzel mostantól nem lesz gond, ha az idény elején lefektetjük a szabályokat – persze ha nagyon szigorú szankciókat találunk ki, lesznek ellenszegülő focistáink.

Ha a csapatkapitány javaslatától nem térünk el, a büntetéseket elfogadják a játékosaink lázongás nélkül. Forrás: Sega

Amikor az egyszerűbb több

A fejlesztők gondoskodtak róla, hogy az FM19 után is legyen mankó a kezdőknek. Rögtön az első játék megkezdésekor rákérdez a program, mennyire vagyunk kezdők a Football Manager világában, és a válaszunk ismeretében bombáz fejtágítókkal. Akad néhány új stábtag is, de a lényeg szinte mindenhol ugyanaz: könnyű és átlátható legyen a játék. Simán szétoszthatunk különböző feladatokat a stábtagok között, nekünk annyi a dolgunk, hogy a számunkra legkényelmesebb élmény jöjjön ki a dologból.

Szimpatikus változtatás a meglévő panelek részletezése is. A pénzügyi háttér pontos tételeket kapott, kicsit érthetőbbé vált, az igazi nagyágyú viszont a ligák szabályzatának átalakítása. Néhány bajnokságnak nagyon bonyolult szabályai vannak, ezt immár egy nagyon közérthető szemléltetés váltotta fel.

Egyszerű és közérthető szabályok. Forrás: Sega

Megváltozott a havi értékelések és az edzésmunka kiértékelése is, részletesebbek, egyértelműbbek lettek. Lényegében minden apróságban el tudunk merülni kedvünk szerint, ez pedig minden FM-es számára kényelmes szórakozást jelenthet. Azoknak, akik szeretnek fiatalokból sztárokat faragni, átnyálazni a klub működését, egyáltalán az egész egyesületet átlátni és működtetni, nagyszerű szórakozás lesz az FM20.

Akik sok idényen át egy csapatnál szeretnek játszani, az eddigi legizgalmasabb Football Manager lesz az idei kiadás. Ha viszont a rövid mentéseket preferáljuk és messzire kerüljük a generált játékosokat, nem biztos, hogy az FM19 után megéri teljes áron beruházni az új részre, egy akciót érdemes lehet kivárni.

Az animációk egyébként gördülékenyebbek és a generált focisták grafikája is javult, de összességében egy év alatt nem kapott annyi újítást a játék, hogy azoknak is megérje, akik rövid ideig maradnak egy klubnál. Ha viszont most ismerkedne bárki a szériával, kiváló első FM lehet az idei rész.

Kiemelt kép: footballmanager.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik